Lemondott az oktatási miniszter – Ki lesz az utódja?

Bejelentette lemondását Daniel David oktatási és kutatási miniszter, és közölte, hogy visszatér a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) élére, amelynek 2020 óta rektora.

David blogján hozta nyilvánosságra döntését, indoklásul pedig arra hivatkozott, hogy csak egy válságkezelési időszakra vállalta el a tárca vezetését, nem fűtik politikai ambíciók, és távozásával lehetővé akarja tenni, hogy az a tisztségviselő dolgozza ki az oktatási minisztérium 2026-os költségvetését, akinek azt meg is kell valósítania, számol be az MTI.

Leköszönt | Fotó: Románia Kormánya

Felidézte: első miniszteri megbízatását – a második Marcel Ciolacu-kormányában – 2024. december 22-én, pontosan egy évvel ezelőtt vette át, és már júniusban arra készült, hogy visszatérjen Kolozsvárra, de az új kormányfő, Ilie Bolojan kérésére maradt a tárca élén egy olyan időszakban, amikor Romániát a fizetésképtelenség fenyegette.

Megtiszteltetésnek nevezte, hogy pártonkívüli „technokrataként", a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatásával két kormányban szolgálhatta hazáját.

Nem volt olyan szerencsém, hogy valamelyest normálisnak nevezhető időszakban legyek miniszter, de az is igaz, hogy normális időkben nem biztos, hogy elvállaltam volna a megbízatást" – írta a távozó tárcavezető.

Daniel David a miniszterelnöktől kérte a tisztségből való felmentését, és a kormányfő elfogadta a lemondását.

Lemondásának okait taglalva hangsúlyozta, sosem vágyott politikai pályafutásra, az oktatási miniszteri megbízatást eleve átmeneti jelleggel vállalta, hogy segítse át a tanügyi rendszert egy válságos időszakon. 2025 júniusában már készen állt visszatérni Kolozsvárra, de a pénzügyi-költségvetési válság közepette a kormányfő felkérésére vállalta a mandátuma folytatását. „Ezúttal azonban a döntésem végleges” – nyomatékosította.

Daniel David rámutatott arra is, úgy tartja tisztességesnek, hogy a 2026-os költségvetést az a miniszter állítsa össze, akinek majd dolgoznia kell vele, írja az Agerpres hírügynökség.

Bejegyzésében elismerte, azt szerette volna, hogy távozása előtt véglegesítsék és írja alá a 2026-2036 közötti időszak oktatási-kutatási ágazattal kapcsolatos teendőit rögzítő politikai megállapodást, az elmúlt hetek történései azonban nem teremtették meg a megfelelő körülményeket ehhez. Ugyanakkor emlékeztette a Nyugat-barát pártok vezetőit, hogy a koalíciós egyeztetésen elviekben mindannyian a hozzájárulásukról biztosították, már csak néhány megfogalmazásbeli módosítás maradt hátra. „Arra számítok, hogy tartani fogják a szavukat” - tette hozzá.

A leköszönő miniszter azt is elmondta, egy ideig tartózkodni fog attól, hogy véleményt nyilvánítson oktatással kapcsolatos kérdésekben, mert nem szeretné kényelmetlen helyzetbe hozni az utódját vagy megzavarni a munkáját.

Az utóbbi fél évben az oktatási szakszervezetek és a diákszövetségek több ízben utcai tüntetéseken követelték David távozását, miután a GDP 9 százalékára rúgó költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések között a Bolojan-kormány elsőként az oktatási kiadásokat csökkentette: megnövelte a tanárok kötelező óraszámát, az osztálylétszámot, csökkentette az óraadó tanárok órabérét és az ösztöndíjalapot.

Hírforrások arra számítanak, hogy Ilie Bolojan kormányfő Marilen Pirteát, a temesvári tudományegyetem rektorát javasolja majd az oktatási és kutatási miniszteri posztra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_UhXYuTG9_300x250.5b.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_iz8pBgHD_728x90.1b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?