Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 11. nap – szeptember 11.

Végre megérkeztem Bukarest vonzáskörzetébe, s két éjszakát ki sem mozdulok innen. Mintegy 445 ezer lépést tettem az elmúlt 11 nap alatt, szünnap nélkül, érzem a testemben felhalmozódott fáradtságot.

Ma reggel az Impuls Rádiótól hívtak, élőben beszélgetett velem néhány percet a műsorvezető. Vagy egy óra múlva, az egyik faluban szembejön velem a postás, széles vigyorral rám köszön, aztán harsány hangon közli, tudja ám ki vagyok, hova tartok, hallotta az interjút a rádióban. Aztán észreveszem, hogy rendszeresen dudálnak rám autók, a másik sávból is, egynémely sofőr még integet is. Hiába na, nagy úr a média.

Már Bukarest vonzáskörzetében járok, amikor megáll mellettem egy kocsi. Újabb rajongó, gondolom, egy jó belgyógyász kitapintaná, ahogy dagad a májam. A román rendszámú autóból tipikus roma arc néz ki rám, s tört angolsággal, de annál nagyobb beleéléssel magyarázza, hogy ő bizony török, akinek a cigányok minden pénzét ellopták, üzemanyagra sem maradt, s ha kisegítem, hálából nekem adja a gyűrűjét.

Már húzza is le a vastag pecsétgyűrűt, aminek annyi köze lehet az aranyhoz, mint az aranyérnek. Ez most nem jött be neki, én meg azzal vigasztalom magam, hogy ha nem is ismertek fel, de legalább külföldinek néztek. Na jó, baleknek is, de legalább nem hagytam magam csőbe húzni.  (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?