Két nap alatt 72 ezer lépés, szerintem egész jó teljesítmény. A déli órákban értem Pitești városába. Tegnap volt az első alkalom, hogy a szabad ég alatt éjszakáztam, egy kaszálón, erdő szélén.

Tető helyett lombkorona a fejem felett, altatónak/ébresztőnek madárdal. Mielőtt tábort vertem volna, azért megkérdeztem a helybelieket, van-e medve a környéken. A válasz szerencsére nemleges volt.

Tegnapelőtt, Râmnicu Vâlcea egyik parkjában olyat láttam, amilyet Erdélyben már rég nem. Férfiak ostábláztak, sakkoztak szerte a fák alatt, körülöttük egy csomó, diskuráló kibiccel. A 80-as években szülővárosomban, Nagyváradon is  megszokott látvány volt, igaz, ott ostábla helyett inkább a blattot verték, snapszliztak, krucsáztak. Erdélyben mintha kihalt volna a társas együttlétnek ez a formája, én legalábbis nem emlékszem, hogy láttam volna az utóbbi negyedszázadban. Kár érte, a tévézésnél izgalmasabb, emberibb.

Tegnap összefutottam egy kerékpárossal. 18 éves, Iași-ban él, cserkész. Közel két hónapja járja az országot, célja, hogy minden megyét felkeressen. Átlagban napi 100 km-t halad, de volt, hogy 190 km-t tekert le. Nem tudtam megállni, elkészítettem életem első kétszemélyes szelfijét.

Úgy tűnik, a testem kezd hozzászokni a terheléshez, én pedig kezdem kitapasztalni a teljesítőképességem határait. A napi 30 km-t gond nélkül legyaloglom, hosszú távon ilyen átlaggal számolhatok. A következő célpont Bukarest. Eredetileg 4 napot szántam erre a szakaszra, de lehet, hogy 3 nap alatt letudom, főleg, hogy az első éjszakai szállásom nem a városközpontban, hanem az egyik peremtelepülésen lesz, ami legalább 10 km-es mínuszt jelent. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)