A vágyakat és elvárásokat gyakran szinonimaként használják, miközben ez a két fogalom különbözik egymástól. Az évek múlásával és a tapasztalatok gyarapodásával a vágyaink és elvárásaink változnak, átalakulnak kissé, de észrevétlenül, tudattalanul megmaradnak azok a kiindulópontok, amelyeket kisgyerekként szívtunk magunkba. A témában Köllő Orsolya pszihoterapeutát kérdeztük, aki szerdán tartott előadást Csíkszeredában.

„Az elvárásaink és a vágyaink benne vannak szinte az életünk minden pillanatában. Ha az emberi működést nézzük, három szintet tudunk meghatározni a vágyak alakulásában, amelyek az érettségi szintünkről szólnak. Elsőként említeném azokat a vágyakat, amelyek azonnali kielégítést követelnek, ezek az élvezetek, amelyek kapcsolódhatnak az ételekhez, italokhoz, szexuális kielégüléshez. Az élvezetek pillanatnyi stabilitást hoznak csupán, de ha az ember csak ezeket hajszolja, előbb utóbb csalódni fog, frusztrálttá válik” – mondta Köllő Orsolya.

Ha sikerül egy szinttel tovább lépni, megtapasztalhatjuk az örömöket, amelyek rövid távú célokhoz kapcsolódnak. Ebben az esetben gyakran úgy érünk el örömöt, ha az élvezeteknek korlátokat tudunk szabni. Öröm lehet a karrierépítés, a pénzszerzés, a családalapítás és a siker. A hosszú távú célokhoz kapcsolódó vágyak vezethetnek a boldogság felé, ami a harmadik lépcsőfoka a vágyak szintjének. Ahhoz, hogy boldogok legyünk és elérjük vágyainkat, szükség van a felelősségvállalásra, felelősségre a döntéseinkben, érettségre, egyensúlyra.

A keleti kultúra a hangsúlyt gyakran arra fekteti, hogy legyünk szabadok a vágyainktól, Nyugaton pedig egészen másképp gondolunk erre, szabadon vágyakozunk.

„A vágyaink és elvárásaink jelen vannak a kapcsolatainkban, kezdve a származási családunktól, a párkapcsolatunkon, munkahelyi kapcsolatainkon át egészen az új családunkig. Szüleinktől kapjuk világnézetünket, s nem mindegy, hogy az életnek úgy indulunk neki, hogy: „A világ jó, meglásd minden sikerül” vagy inkább „A mi családunknak semmi sem sikerül, mi olyan szerencsétlenek vagyunk”. Ezek az üzenetek beépülnek magatartásunkba, szokásainkba, ezzel az útravalóval válunk felnőtté, indulunk szerencsét próbálni. Nagyon fontos kérdés, hogy hitték-e a szüleink a mi vágyainkat? Az álmaink mellé álltak vagy inkább lebeszéltek róla? Kaptunk-e dicséretet, ha megvalósítottuk a kitűzött céljainkat vagy az volt a világ legtermészetesebb dolga?” – folytatta a szakember.

Mi is vágyakozunk, ugyanakkor el is várunk valamit valakitől, például szeretteinktől, környezetünktől, hogy feleljenek meg nekünk, tegyenek boldoggá bennünket. A vágy és az elvárás mintha oda-vissza hatna bennünk, és ezek alapjai visszavezethetők a gyerekkorunkra, amikor elképzeltük valahogyan az életünket, a kapcsolatainkat. Gyermekkorunkban még ösztönösen tettünk a vágyaink eléréséért, volt egy álmunk, amihez tervet készítettünk, majd stratégiát dolgoztunk ki, szövetségeseket kerestünk hozzá és elértük céljainkat.

Nem tudunk másokat megváltoztatni

A párkapcsolatot nagyon sokszor hiányos önismerettel kezdjük, idealizáljuk a vágyott kapcsolatot és a partnerünket is. Az idő múlása pedig sokszor szembesít a valósággal, hogy az idealizált kép csak egy ábránd volt és valaki egész más emberrel állunk szemben. Ekkor ismét ott a csalódás és ahelyett, hogy kilépnénk a komfortzónánkból és elfogadóvá válnánk, vagy mi magunk változnánk, célul tűzzük ki, hogy „mi most megmutatjuk” és megváltoztatjuk a másikat. Természetesen ez is csalódáshoz vezet, mert másokat megváltoztatni nem tudunk. A csalódás ismét elkerülhetetlenné válik, ekkor hibáztatjuk magunkat, a másikat és elégedetlenségünk határtalan lesz.

Családi kapcsolatainkban, párkapcsolatban, munkahelyi kapcsolatokban – beosztottként, de vezetőként is – nagyon fontos, hogy legyenek hosszú távú céljaink. Ez ad dinamikát az életünknek, ez lesz az iránytű ami diktálni fogja a ritmust.

Mai társadalmunkban gyakran szenvedünk, zavartak és nyugtalanok vagyunk, ennek oka lehet, hogy nincsenek hosszú távú céljaink. Legtöbbször hiánymotivált életet élünk, amikor a meglévő vagy vélt hiányokra reagálunk, azonnali kielégülést hajhászunk. Ha egy fejlődésmotivált élet felé fordulnánk, önmagunk kiteljesítése, a nyugalom megteremtése, az egyensúly, a lelki béke, az alkotás öröme adná a mindennapjaink forrását.

Ez áll a boldogságunk útjában

Mi állhat a boldogságunk útjába? A folyamatos önvizsgálat. Ha folyamatosan a testünket, a testünk változásait, de a lelki változásainkat vizsgáljuk, ha folyamatosan megkérdőjelezzük magunkat.

„Ha nem tudjuk mire vágyunk igazán, tegyük fel magunknak a kérdést: Mi a legnagyobb fájdalmunk? Ennek a hiánynak, nehézségnek az alapján gyökereznek a legmélyebb vágyaink” – tette hozzá Köllő Orsolya, aki hangsúlyozta, hogy először fontos megkeresni őket, tudatosítani, megfogalmazni magunknak, terveket szőni, stratégiát készíteni, próbálkozni, próbálkozni, próbálkozni! Jó ha elkezdünk mozogni, a szó szoros értelmében, ha sportolunk valamit. Ha elkezdünk odafigyelni arra, hogy jól érezzük magunkat az „itt és most”-ban, ha tudunk örülni magunknak, ha elkezdünk tanulni valamit, ami igazán érdekel, ha a megoldásra fókuszálunk, ha lehetőséget adunk magunknak, hogy új szituációba kerülhessünk, ha csinálunk valamit amit már nagyon rég halogattunk.

Köllő Orsolya szerdán Csíkszeredában megtartott Vágyak és elvárások című előadásán szó esett még a párkapcsoltban megjelenő és gyakran elillanó vágyról, a szerelem–vágy–elvárás hármasáról, szükségleteinkről, mindennapi függőségeinkről és a helyi kultúránk rejtett üzeneteiről is. Emellett kérdezz-felelekkel bontottak ki egy-egy témát és egy rövid gyakorlat segítségével a résztvevők tudatalattijában is járt a pszichoterapeuta.