Az ajándékozás a következő időszak egyik fogas kérdése, persze amellett, hogy jut-e elég időnk a nagytakarításra vagy előkészíteni az ünnepi asztalra szükségeseket, hogyan hangoljuk össze mindezt úgy, hogy beleférjenek a készülődésbe. Kádár Annamária pszichológust kérdeztük az ünnepről, az ideális ajándék mibenlétéről, de többek között azt is elmondta nekünk: miért nem okoz traumát a gyermeknek, ha a későbbiekben kiderül, hogy nem is a Mikulás, illetve Angyal hozza az ajándékokat.

A Mikulás-járással gyakorlatilag elkezdődik a nagy decemberi ajándékvásárlásos hajrá, amelynek hozzávetőlegesen az a lényege, hogy elköltünk nagyon sok pénzt – néha a lehetőségeinket meghaladva –, a végére pedig már utáljuk az egészet, beleértve az embertömeget is, amelyen át kell verekednünk magunk a kiszemelt portékákkal. Miért alakult ki az a tudat, hogy a családtagjaink iránti ragaszkodás a nekik szánt ajándék reálértékével mértarányos?

A Harvard, illetve Stanford Egyetem kutatói, Francesca Gino és Francis Flynn egy vizsgálatban arra kérték a résztvevőket, hogy képzeljenek el egy olyan szituációt, amikor egy számukra fontos embernek ajándékot vesznek, vagy ők kapnak valakitől ajándékot. Az ajándékozók szerint nem számít, hogy az ajándékot kérték, vagy ők választották ki, meglepetésként, mindenképp örülni fog a megajándékozott. A megajándékozottak ezzel szemben úgy képzelték, hogy az sokkal jobb, hogy ha egy előre kért ajándékkal lepik meg őket, mint ha valami olyasmivel, ami meglepetés, nem ők kérték.

Ha azt kapjuk, amit kértünk, akkor sokkal hálásabbak vagyunk, és figyelmesebbnek gondoljuk az ajándékozót. Amikor viszont mi ajándékozunk, valahogy ezt elfelejtjük, és hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy mi jobban tudjuk: „ez biztosan jó lesz”, ahelyett, hogy megkérdeznénk a megajándékozottat.

Sokszor a legnagyobb ajándék, amit adhatunk, az az idő a véges életünkből, így érdemes közös élményt is ajándékozni.

Hogyha valakinek nagyon fontos, hogy kitől mit kapott, és főként, hogy milyen értékben, akkor ez legtöbbször azt az érzelmi hiányt kompenzálja, amit az ajándékozott a környezetében egész évben megtapasztalt.

Az ajándékozás pszichológiájáról eddig sehol nem olvastam érdemlegest, a női magazinok viszont tele vannak méregdrága tippekkel, ami az ideális ajándék mibenlétét illeti. Végül mi szükséges az eszményi ajándékozáshoz? Hogyan kell tekintenie erre az ajándékozónak és hogyan a címzettnek?

Egy jó ajándék kiválasztásához ismernem kell a másik személyt, oda kell figyelnem rá, és hogyha meglepetést szeretnék neki, akkor beszélgetéseinkből, reakcióiból ki lehet szűrni azt, hogy mit is szeretne igazán. Egy ilyenfajta előretervezés időt, odafigyelést igényel, így a kiválasztott ajándék találni fog a megajándékozott személyiségéhez, lelkivilágához és életviteléhez.

Az eszményi ajándékozáshoz elsősorban empátia szükséges. Karen Pine, a Hertfordshire-i Egyetem pszichológusának kutatásaiból kiderült, hogy azok, akik nagyon jól választanak meglepetést szeretteiknek, azok általában intuitívek és magasabb az érzelmi intelligenciájuk az átlagnál, jobban oda tudnak figyelni a másikra.

Az ajándék egy vallomás, amely azt tükrözi, miképpen látja az ajándékozó a megajándékozottat, arról, hogy hol is tart jelenleg a kapcsolatuk, így minden ajándéknak van egy szimbolikus üzenete, amit "meg kell fejteni”. Bántó tud lenni, amikor egy számunkra fontos személytől személytelen ajándékot kapunk.

Az világos számomra, hogy ezekre a dolgokra nem reflektálnak eleget a családok, hanem jobbára mindenki sodródik az árral. De hogyan lehet megtanítani a gyermekeket arra, hogy értsék, tudják, mi az ajándékozás lényege?

A gyermek ösztönösen tudja a lényeget: a jó ajándék az, amit szívből adunk. Hogyha egy gyermek látja az életünkben, hogy az ajándékozás egy folyamat, hogy időt szentelünk az elkészítésre, kiválasztásra, csomagolásra, a meglepetés előkészítésére, észrevétlenül elsajátítja, hogy nemcsak annak öröm az ajándék, aki kapja, hanem annak is, aki adja.

Az ajándék a másikhoz fűződő viszony kifejezése. Hogyha például elmagyarázzuk egy gyermeknek, hogy azért vásárolunk valakinek bőröndöt, mert sokat utazik, és hogyha emellett van egy személyes történet, amit leírunk és beleteszünk a bőröndbe, például egy közös utazásunk története, akkor az ajándéknak nosztalgikus értéke is lesz és a tárgy önmagában is egy történetet mesél.

A Mikulás és az Angyalka vagy a Jézuska a gyermekes családok jó barátja, segítője ebben az időszakban. Miért fontos az, hogy a kicsik életében ez a fajta csoda jelen legyen? Hogyan lehet megvédeni őket a csalódástól, amikor kiderül, hogy mégsem léteznek ilyen csodalények?

Az óvodáskorú gyermek gondolkodását teljes mértékben az érzései vezérlik, nem képes a tárgyilagosságra, könnyen becsapja a látszat, nem képes különbséget tenni a lehetséges és lehetetlen között. Számára a világ varázslatok színtere, amelyet gondolatai és vágyai vezérelnek, ahol minden megtörténhet. A gyermeknek önálló világképe van, amelyben nincsenek megmagyarázhatatlan dolgok és az ellentmondások is békésen megférnek egymással.

Sok szülőben felmerül a kérdés, hogy vajon becsapjuk-e a gyereket azzal, ha elhitetjük vele, hogy a Mikulás hozza az ajándékot. Amíg a gyerek a képzelet és fantázia világában él, nem érdemes elmondani, hogy a Mikulás fiktív szereplő. De amikor a gyermek megérik rá, akkor elfogadja az igazságot, nem okoz neki traumát, és nem felnőtt hazugságként fogja ezt kezelni.

Ahogy növöget a kisgyermek, egyre több mindenre lesz rálátása, egyre többet kérdez. Egy egészséges gyermek gondolkodásmódja 9-10 évesen éri el azt a szintet, hogy megkérdőjelezi a történetek valóságtartalmát. A mágikus gondolkodás, a minden lehetséges érzése olyan belső erőforrásokkal ruházza fel, amelyekre nagy szüksége van a személyiségfejlődése során.

Visszatérve a felnőttek társadalmára: számomra a decemberi hónap már régóta kicsit olybá tűnik, mintha az ünnepre való felkészülés egyben valamiféle vezeklés lenne – nagytakarítás, háromfogásos menü és még az ajándékok gondja is. Tudjuk-e manapság, hogy mi az ünnep, vagy éppenséggel ezt helyettesítené az ájulásig való kimerültség és végül a fáradt leroskadás a kanapéra egy sokadszorra látott, gyermeteg hollywoodi karácsonyi film társaságában?

A régi időkben az ember megszentelt időben és megszentelt térben élt. A megszentelt tér a rendezett világot, a megszentelt idő az élete idejének ritmusát jelentette és mindkettő a kozmikus történésekhez igazodott.

A külső világban megtapasztalt, „teremtett” rend segítette a belső rendeződést, az ünneplés módja segített a külső világban megélt rendet belső élménnyé emelni. Ez az igény örökérvényű: minden korban és a világ bármely pontján. Az ünnep nemcsak úgy élhető meg, hogy lemásolunk minden régi szertartást, hanem úgy, hogy végiggondoljuk, az adott idő milyen feladatra alkalmas és elszakadunk egy kicsit a hétköznapoktól.

Az ünnep, a szertartás mindig kiemelkedés a hétköznapokból, visszakapcsolódás a világhoz való egységhez. Az ünnep lényege az élmény, az átlényegülés, a meghaladás, a tudatosság, a külső és belső előkészületek. Ahogy Márai mondja gyönyörűen: „Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.”

A hagyomány korábbi szerepét fokozatosan átvették más módszerek, amelyek sokszor a külsőségeken alapulnak, az emberi kapcsolatokban rejlő erő elvesztődik, így meggyengült az ünnep közösségteremtő ereje.

A hagyománytalan világban könnyen talajvesztetté válunk. Emiatt fontos az ünnepeket újraértelmezni, újramesélni. A hagyományos, szimbolikus elemeknek vissza kell adni az eredeti jelentésüket, vissza kell emelni, bele kell mesélni a mába őket. Ez is egy módja annak, hogy beleszeressük a világot gyermekünk szívébe.