Zsúfolásig teltek a rendelők, sok a beteg – Az influenzajárvány idén erősebben csapott le

Idén jóval több az influenzás megbetegedés, mint a tavalyi szezonban – erősítették meg megkeresésünkre háziorvosok. A rendelők zsúfolásig telnek, főként gyerekeket érint a járvány. A szakértők szerint a szövődmények elkerülése érdekében időben orvoshoz kell fordulni, de a legfontosabb a megelőzés lenne, mégis egyre kevesebben kérik a védőoltást.

Megkeresésünkre Dr. Soós Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke és Dr. Fehér Kardos Gabriella Kolozsváron praktizáló családorvos megerősítette, hogy sokkal több az influenzás beteg, mint a tavalyi járványszezonban volt.

Nagyon sok a beteg. | Fotók: Pexels

Soós Szabó Klára elmondta, naponta körülbelül 40-60 beteg jelentkezik a rendelőben, a legtöbben közülük felső légúti megbetegedéssel küzdenek, főleg a gyerekek. Kiemelte, a csecsemők a legveszélyeztetettebbek, mivel az immunrendszerük még nem elég erős, de a rizikócsoportba tartoznak még az idősek, a szívbetegek, a cukorbetegek és az asztmások is. A krónikus betegekre nézve veszélyesebb a betegség, hiszen a szervezetük védekezőképessége is gyengébb.

A Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke kérdésünkre elmondta, az influenza nem megfelelő kezelése esetén tüdőgyulladás, szívizomgyulladás is kialakulhat, ezért a szövődmények elkerülése miatt mielőbb orvoshoz kell fordulni. „A legfontosabb mégis a megelőzés lenne. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy évről évre egyre kevesebben kérik az influenza elleni oltást” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Mint ismeretes, a 18 év alatti gyermekek, a 65 év feletti felnőttek, a várandós nők, a krónikus betegségben szenvedő 45 év felettiek, és az egészségügyi személyzet számára a vakcina ingyenes.

A 45 és 65 év közötti felnőttek 50 százalékos ártámogatást kapnak, ha receptre felíratják az influenza elleni oltást.

Kevesen kérik az oltást.

A vakcinát  még az influenzaszezon kezdete előtt kérni kell, már szeptemberben, októberben érdemes lenne, hiszen 2-3 hétre van szükség, amíg kialakul az immunitás.

Legyünk tekintettel egymásra

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezekben a hetekben nem szabad közösségbe vinni a betegeket – véli Soós Szabó Klára. „Maszkot kell hordani. Olyan nehezen akarják elővenni a maszkot az emberek, pedig a saját egészségükről van szó. Legyünk tekintettel egymásra, egymás egészségére” – mondta.

A szakember hozzátette, sajnos sok influenzás szorul kórházi kezelésre. Kiemelte, ha a szülő észreveszi, hogy a gyermek légzése nehézkes, ha megváltozik a bőrének színe, ha lilás elszíneződés jelenik meg a szája körül, akkor mindenképp orvoshoz kell fordulni. Emellett amennyiben a kicsi nem eszik és semmi ereje nincs, akkor is sürgősen orvos segítségét kell kérni.

Csökkenőben a légúti fertőzések?

Várható, hogy szezonálisan berobban egy-egy intenzívebb influenzaszezon. Egyrészt az enyhe időjárás, a nedves levegő is kedvez a vírusoknak. Emellett a gyakori köd is hozzájárul a terjedéshez, hiszen ilyenkor nem tud „felfrissülni, cserélődni” a levegő. Az év ezen időszakában a szervezet ellenállóképessége is gyengül, kevesebb D-vitamin képződik a szervezetben, ami egyébként kulcsfontosságú az immunrendszer erősítéséhez.

Dr. Soós Szabó Klára szerint a következő két hétben jelentősen csitul majd a járvány. Ehhez hozzájárul egyrészt az elmúlt napok hideg időjárása, valamint az is, hogy hamarosan téli vakációra mennek a diákok, tehát a gyerekek ritkábban mennek majd közösségbe. „Ilyenkor látványos csökkenést lehet megfigyelni” – részleteze.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) adatai szerint január 27. és február 2. között az országban 172 877 akut légúti fertőzéses esetet (influenza, felső légúti fertőzés, tüdőgyulladás) regisztráltak Romániában, 30 százalékkal többet, mint az azt megelőző héten. A tájékoztatás szerint 12 583 influenzás esetet diagnosztizáltak a tünetek alapján.

A vizsgált időszakban 13 beteg halt meg, ezzel 35-re nőtt a vírus halálos áldozatainak száma ebben a szezonban.

Tetőzött az influenzajárvány.

Enyhén csökkent a légúti megbetegedések, tüdőgyulladásos és influenzás esetek száma Hargita megyében. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, dr. Tar Gyöngyi az Agerpres-nek nyilatkozva elmondta, hogy a megye háziorvosai összesen 6274 megbetegedést jelentettek a múlt héten, szemben az egy héttel korábbi 6445 esettel. Azok száma is csökkent, akiket felső vagy alsó légúti fertőzéssel kórházba utaltak, míg két héttel ezelőtt 41 személy, addig múlt héten 29 személy feküdt kórházban ezen betegség tüneteivel.

A tüdőgyulladásos esetek száma 803-ról 782-re esett vissza, közülük két héttel ezelőtt még 147-en feküdtek kórházban, ezen a héten már csak 136-an. Az egészségügyi igazgatóság vezetője emlékeztetett, hogy a súlyos tüdőgyulladás esetében hosszabb kórházi kezelésre kell számítani, ezért akit ezzel a betegséggel kórházba utalnak, rendszerint súlyosabb állapotban van.

Az influenzás esetek száma is csökkent egyébként: két hete még 220 esetről tudtak, egy héttel ezelőtt pedig 202-ről.

Az igazgató reményét fejezte ki, hogy ez a csökkenő tendencia megmarad ezután is, és a lakosság elővigyázatos lesz a továbbiakban, hogy elkerüljék a megbetegedést. Ezt azért tartotta fontosnak kiemelni, mert szerinte a csökkenő tendencia nem jelenti azt, hogy megfeledkezhetünk a megfelelő védelemről: kerüljük a tömeget; nem menjünk emberek közé, ha betegek vagyunk; ne menjünk közösségbe; ne látogassunk betegeket stb.

Hogyan erősítsük az immunrendszerünk?

Dr. Soós Szabó Klára a Maszolnak elmondta,  az egészséges életmóddal erősíthetjük az immunrendszerünket. Ide beletartozik az egészséges táplálkozás mellett a pihenés, a dohányzás és az alkoholfogyasztás visszaszorítása is. A szakértő kiemelte, főleg a téli hónapokban C-vitamint és D-vitamint ajánlott szedni.

Mint mondta, a multivitamin-készítményeket is ajánlja, mivel azokban a vitaminok mellett nyomelemek és ásványi sók is vannak, ezek pedig hozzájárulnak az immunrendszer erősítéséhez.

Az influenza tünetei hirtelen jelentkeznek, a betegség lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, fejfájással, étvágytalansággal jár, amelyet köhögés, orrdugulás, hányás vagy hasmenés is követhet. Súlyos szövődmények bármely életkorban előfordulhatnak, bizonyos személyeknél azonban nagyobb ennek a kockázata. A veszélyeztetett csoportokba tartoznak az öt éven aluli gyermekek, valamint a krónikus betegségekben szenvedők (kortól függetlenül), a várandós nők és a 65 éven felüliek. Az influenza elleni vakcina hatékonysága 70–90 százalék közé tehető az oltott személy életkorától függően.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?