banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Zöld Ház Program: a költségvetés többszörösére volna szükség

Ahogy a többi fejlesztési régió esetében, kedden is néhány perc alatt kimerült a Zöld Ház Program pályázati kerete, amelyre ezúttal az Északnyugati Fejlesztési Régió megyéiben (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy, Szatmár és Máramaros) pályázhattak az igénylők.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Maszol kérdésére elmondta, év végéig 150 ezer család kaphat támogatást a programon keresztül. „De ez még mindig kevés. Az érdeklődés alapján egyértelmű, hogy többet kell fordítania a kormánynak erre a programra” – mondta a szakminiszter. A Zöld Ház Program idei teljes költségvetése 1,75 milliárd lej, a miniszter szerint ennek a többszörösére lenne szükség.

Fotó: Pixabay

Közzéteszik a szerelőcégek listáját

Június második felében a Nyugati Fejlesztési Régió pályázhat. Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megye számára június 22-én, június 23-án és június 26-án nyílik meg a pályázati ablak. A hónap végén, június 27–29-én pedig az egyházi intézmények iratkozhatnak fel a támogatásra. Aki visszajelzést kapott, az megkapja a finanszírozást – mondta. Amint lezárul a pályázási időszak, közzéteszik a kivitelező cégek listáját, onnan lejet majd választani a kedvezményezettnek – mondta el Tánczos Barna.

Tárolókapacitásokra, hőpompákra is kiterjesztenék

Nemcsak a keretet növelnék, hanem bővítenék is, tárolókapacitásokat, azaz akkumulátorok beszerzésének finanszírozását is kilátásba helyezik, valamint hőpompákra is lehetne támogatást igényelni elképzelései szerint. A hőpompákkal a téli fűtést lehetne megoldani. Tánczos Barna elmondta, már ősztől lehetne bővíteni a Zöld Ház Programot, az intézményes keret megvan hozzá, de mivel nagy a költsége, még várat magára, míg meglesz az anyagi háttér.

Fotó: Agerpres

Tömbházakban problémás lenne

Mivel az ország lakosságának jelentős része tömbházban él, megkérdeztük, nekik milyen lehetőségeik vannak hasonló állami támogatás elnyerésére, de a miniszter szerint technikai okok miatt nem tudják kiterjeszteni a Zöld Ház Programot a tömbházlakókra is. „Folyik a vita arról, hogyan lehetne megoldani a közös termelést és az egyéni fogyasztást. Elméletileg a lakószövetség pályázhatna, de a technikai probléma az energia felhasználásával van, hogy azt hogyan lehet leosztani a lakók között. Erre a megoldás nincs meg, így jelenleg a családi házakra összpontosítunk” – magyarázta a tárcavezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?