Tánczos Barna: hat erdélyi nagyvárosban épül integrált önkéntes hulladékudvar

Több száz kistelepülési hulladékudvar mellett 13 romániai nagyvárosban integrált önkéntes hulladékudvarokat építtet a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium. Tánczos Barna tárcavezető bejelentette: a jóváhagyott pályázatok közül hat gyűjtőközpont Erdélyben épülhet meg, mivel Brassó, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyszebenben és Temesvár önkormányzata is sikeresen pályázott.

„A nagyvárosi agglomerációk egyik legnagyobb kihívása a hulladék megfelelő kezelése, amelynek alapja, hogy minél több típusú hulladékot tudjanak szelektíven gyűjeni és újrahasznosítani.  Éppen ezért több száz kistelepülési hulladékudvar mellett 13 romániai nagyvárosban integrált önkéntes hulladékudvarokat építünk. Ezekben nem csak szelektíven gyűjtik a különböző típusú hulladékot, hanem az újrahasznosítást is elkezdik. Például rakodó és aprítógépekkel lesznek felszerelve, komposztáló állomás és kémiai elemző laboratórium is helyet kap a hulladékudvarban. A minisztérium által jóváhagyott pályázatok közül hat gyűjtőközpont Erdélyben épülhet meg. Brassó, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyszebenben és Temesvár önkormányzata is sikeresen pályázott” – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Fotó forrása: RMDSZ

A gyűjtőközpontokban rakodócsarnok, konténerek, technológiai berendezések, építési és bontási hulladék kezelésére alkalmas aprítógép, előkomposztáló berendezés, komposztáló állomás, állati tetemek tárolására alkalmas hűtőkamra, kémiai elemző laboratórium és adminisztratív helyiségek is lesznek. A hulladékudvarokba  önkéntes alapon viheti be a lakosság azt a szemetet, amit nem szállítanak el a háztartásoktól. Például festéket, fertőtlenítőszereket, textílt, műanyagból készült eszközöket, elektromos és elektronikai háztartási gépeket, használt elemeket, matracokat, bútorokat, gumiabroncsokat, növényi hulladékot, építési és bontási hulladékot, valamint állati tetemeket is le lehet adni.

A 13 integrált nagyvárosi hulladékudvar építését 356 millió lejjel támogatja a környezetvédelmi minisztérium a helyreállítási alapból (PNRR). Az erdélyi nagyvárosok mellett Galacon, Ploieștien, Bodzaváron, Jászvásáron, Konstancán, Bukarestben és Krajován épül integrált hulladékudvar.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?