Zilah adott otthont az erdélyi és partiumi református kollégiumok közös tanévnyitójának
A hit, a tudás, a közösség és a több évszázados örökség jegyében kezdődött meg az új tanév az erdélyi és partiumi református kollégiumok számára. Szeptember 19-én Zilahon rendezték meg a református kollégiumok közös ünnepi tanévnyitóját, amelynek a Zilah-Belvárosi Református Nagytemplom adott otthont.
A kétnapos találkozó lehetőséget teremtett az erdélyi és partiumi református kollégiumok vezetői, lelkészei, pedagógusai és diákjai számára a szakmai tapasztalatcserére, a közös gondolkodásra és az egymást erősítő közösségi együttlétre. A rendezvénysorozat pénteken áhítattal kezdődött, ahol Kiss Petkes Csilla iskolalelkész szolgált, majd Bara Lajos-István, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatója köszöntötte a résztvevőket, ezt követően előadást tartott a Magyarországi Református Pedagógiai Intézet igazgatója, dr. Márkus Gábor.

A vendégek megtekintették a Zilahi Református Wesselényi Kollégium új iskolaépületét, amely különös jelentőséget kapott a közös tanévnyitó alkalmával, hiszen a zilahi református oktatás egy új korszak küszöbéhez érkezett. A pénteki program részeként az igazgatók és iskolalelkészek szakmai megbeszélésen, a diákpresbitériumok képviselői közös tanácskozáson vettek részt, majd a napot táncház és csapatépítő játékok zárták.
Ünnepi tanévnyitó a belvárosi nagytemplomban
Szombaton délelőtt a Zilah-Belvárosi Református Nagytemplomban tizenegy református kollégium delegációi, igazgatók, lelkészek, tanárok és diákok az erdélyi és partiumi református kollégiumok közös ünnepi tanévnyitóján vettek részt, amely egyszerre volt hálaadás és útmutatás: a résztvevők hálát adtak az elmúlt tanévért, és Isten áldását kérték az új tanévre, a diákokra, pedagógusokra, lelkészekre és az oktatási intézmények valamennyi munkatársára.
Az ünnepi alkalmon jelen volt többek között a Magyarországi Református Pedagógiai Intézet igazgatója, dr. Márkus Gábor; a Református Pedagógiai Intézet igazgatója, egyben az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi referense, Nagy Sándor Tibor; az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi előadó tanácsosa, Gál Sándor és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadó tanácsosa, Szűcs Éva. A tanévnyitó központi gondolatait az összetartozás, a hit, a tudás és a református oktatás iránti elköteleződés határozta meg, bizonyítva, hogy az erdélyi és partiumi református oktatási intézmények közösségei egymást erősítve, közös értékek mentén kezdik meg az új tanévet.
Az ünnepi igehirdetést Dénes István Lukács lelkészi főjegyző, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviselője tartotta, a Lukács evangéliuma ötödik fejezetének első hét verse alapján. Az „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” bibliai üzenet az új tanév kezdetén a hitből fakadó bizalomra, a kitartásra és a közös szolgálatra irányította a figyelmet. Az ünnepi alkalmon köszöntőt mondott Kisné Petkes Csilla Ilonka, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium iskolalelkésze, Gál Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi előadó-tanácsosa, valamint Kádár György Tamás, a Zilahi Református Egyházmegye esperese.
„Öröm számunkra, hogy városunk adhat otthont”
Zilah városa nevében Fazakas Miklós alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte: külön öröm a város számára, hogy az idei közös tanévnyitónak Zilah adhat otthont, majd az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete és annak elnöke nevében köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, hogy a szövetség támogatója a református oktatásnak és az intézmény közösségének.
Mint fogalmazott, egy tanévnyitó mindig új kezdet, a mostani alkalom azonban túlmutat egy egyszerű iskolakezdésen. Olyan közösség gyűlt össze Zilahon, amelynek története évszázadokra nyúlik vissza. A beszéde egyik fontos gondolata a múlt örökségének megőrzése és továbbadása volt. A református oktatás több évszázados története olyan örökséget jelent, amelyet a jelen nemzedékének kötelessége továbbvinni.

Fazakas Miklós rámutatott, hogy a tudás és a hit nem egymást kizáró értékek. A református iskola azt az örökséget hordozza, amelyben a műveltség és a hit együtt formálja az embert. A tudás ugyanis önmagában nem ad választ arra, hogyan használjuk fel megszerzett ismereteinket. A diákokhoz fordulva azt hangsúlyozta, hogy ők egy hosszú történet következő oldalát kezdik írni. Az előttük járó nemzedékek tanítottak, építettek, megőriztek és továbbadtak, most pedig rajtuk a sor.
Az alpolgármester hozzátette: a zilahi református oktatás számára különösen fontos mérföldkő az új iskolaépület elkészülése, amely révén a közeljövőben egy új, korszerű oktatási intézmény nyitja meg kapuit, ahol mindaz, ami 1646- ban elkezdődött, modern körülmények között folytatódhat. Az új épület új lehetőségeket jelent, miközben a küldetés változatlan marad: tudást adni, közösséget építeni és értékeket továbbadni a következő nemzedéknek.
A hit és a tudás egymást erősítő értékek
Az ünnepségen Kovács Irén Erzsébet, a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese beszédében személyes kötődéséről szólt, hiszen korábban a Wesselényi Kollégium igazgatójaként maga is megtapasztalta, mit jelent egy iskola közösségét szolgálni. Kiemelte: a gyermekeknek joguk és lehetőségük kell legyen arra, hogy anyanyelvükön tanuljanak, korszerű és minőségi oktatásban részesüljenek, valamint olyan közösségben nőjenek fel, amely megerősíti őket hitükben, önazonosságukban és magyarságukban.
A gyorsan változó világban szerinte különösen nagy érték az iskola, amely ismereteket ad át, és irányt mutat, miközben gyökereket biztosít a fiataloknak. A református kollégiumok évszázados küldetését éppen ez a szemlélet határozza meg: a tudás és a hit, a hagyomány és a korszerűség, az egyéni teljesítmény és a közösséghez tartozás egymást erősítve jelenik meg az oktatásban.
A pedagógusokhoz szólva Kovács Irén Erzsébet hangsúlyozta, hogy munkájuk egyszerre hivatás, felelősség és szolgálat. A szülőknek azt kívánta, hogy legyen erejük és türelmük gyermekeik álmainak támogatásához, és sokáig örülhessenek sikereiknek.
380 év református oktatásának öröksége
A házigazda intézmény igazgatója, Bara Lajos-István beszédében történelmi távlatba helyezte a közös tanévnyitót. Mint fogalmazott, az Erdélyi és Partiumi Református Kollégiumok immár 22. alkalommal találkoztak közös tanévnyitón. A találkozás szerinte nem pusztán hagyomány, hanem annak bizonyítéka, hogy az Isten Igéjére épített örökséget a történelem viharai sem tudták eltörölni.
Hálát adtak a 380 éves református oktatásért, valamint azért a három évtizedért, amely a zilahi református oktatás újrakezdését jelentette. Hálával emlékeztek mindazokra, akik hittek, szolgáltak, tanítottak és építettek, és akiknek munkája révén a közösség ma új kapuk előtt állhat.
„Ismét egy küszöbön állunk”
A zsoltár szavai „Lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága” az ünnepség egyik meghatározó üzenetévé vált. Az igazgató arra biztatta a közösséget, hogy ezzel a világossággal induljanak el az új tanévben, és az iskolák legyenek a tudás és a hit, a múlt öröksége és a jövő reménysége találkozásának helyei.

Bethlen-díjjal ismerték el Rácz Melinda munkáját
A közös tanévnyitó egyik különleges és örömteli pillanata volt a Bethlen-díj átadása. Az elismerést a nyugdíjas kolozsvári Rácz Melinda magyar nyelv és irodalom tanárnő vehette át áldozatos pedagógusi munkájáért, a közösségért végzett szolgálatáért és a fiatalok nevelésében betöltött értékteremtő szerepéért. A díj átadását Szűcs Éva, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadó-tanácsosa ismertette, a laudációt Nagy Tibor Sándor, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója és az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi referense olvasta fel.
Az ünnepi műsort a Zilahi Református Wesselényi Kollégium Harangkórusának szolgálata, szavalatok, szólóének és az intézmény ifjúsági kórusának fellépése tette teljessé. A kétnapos zilahi találkozó egyszerre volt ünnep, szakmai találkozás és közösségi alkalom. Megmutatta, hogy a református kollégiumok számára az oktatás nem csupán az ismeretek átadását jelenti, hanem hitet, közösséget, identitást, hagyományt és jövőbe vetett reménységet. Az idei közös tanévnyitó üzenete hálával őrizni a múltat, hűséggel élni a jelent, és reménységgel tekinteni a jövőbe.
CSAK SAJÁT