Zakariás Zoltán: Az EMSZ megőrizte a szavazatszámot ott, ahol indult

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a június 9-ei romániai EP- és helyhatósági választásokon a szavazás „nem baráti környezete” ellenére megőrizte a négy éve kapott szavazatszámot azokon a helyszíneken, ahol indult – mondta Zakariás Zoltán pártelnök hétfőn Kolozsváron.

Az erdélyi magyar párt elnöke a június 9-ei romániai választásokat értékelő sajtótájékoztatóján elmondta: az EP-választásokon az EMSZ betartotta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött együttműködési megállapodásban vállaltakat, míg a helyhatósági választásokon azokon a településeken, ahol indult, megtartotta a négy éve elért szavazatszámot, de az önkormányzati képviselők számát ennek ellenére nem sikerült megőrizni – írja az MTI.

Felvezetőjében rámutatott: az idei négy választás „különleges és egyedi helyzetet” teremtett, az EP- és helyhatósági választások összevonása újabb „kihívások és feladatok” elé állította az erdélyi magyar pártokat.

Aláhúzta: az RMDSZ-szel idén kötött országos keretmegállapodás méltányos, és egy hosszútávú együttműködés alapját képezheti, amelynek nemcsak választásokkor, hanem „békeidőben” is működnie kell.

Fotó forrása: Zakariás Zoltán Facebook-oldala

Az EP-választások kapcsán elmondta: az EMSZ megtartotta vállalását, miszerint mozgósít a közös listára való szavazásra, melyen a párt jelöltje, Szilágyi Zsolt a 4. helyen szerepelt. „A mi szavazóink nagyrészt az EP-listára leszavaztak” – mondta, hozzátéve, hogy azokon a településeken, ahol az EMSZ-nek voltak jelöltjei, a párt listáira leadott voksok 80–100 százaléka az EP-lista támogatói között is kimutatható. „Ez egy méltányos arány” – vélte.

Az EMSZ elnöke szerint a szavazás környezete a választások összevonása miatt „nem volt baráti”, az EP-választási kampány szerinte általánosabb és könnyebben emészthető üzenete „túlfolyt”, „elárasztotta” a helyi üzeneteket. Az EMSZ nem parlamenti pártként a helyszínek többségében urnabiztost sem állíthatott, és ez hátrányos helyzetet eredményezett – mondta. A digitalizálást sürgette, rámutatva, nem befolyásolhatja emberi mulasztás a választások eredményét, közli tudósításában az MTI.

Emlékeztetett: az EMSZ jóval kevesebb településen indított jelölteket, mint 2020-ban, mivel bár az RMDSZ-szel kötött megállapodásban benne volt a helyi koalíciók lehetősége, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) két héttel az egyezmény aláírása után letiltotta ezeket – mondta Zakariás.

Hangsúlyozta: azt tartják méltányosnak, ha az eredmények értékelésekor a helyszínekből indulnak ki, ahol indultak jelöltjeik. Száz településen indítottak önkormányzati képviselőjelölti listát, és az ezekre adott 30 400 szavazat 171 mandátumot eredményezett. „Megállapíthatjuk, hogy azokon a helyeken, ahol indultunk, ott a magyar–magyar versenyben a 15 százalékot meg tudtuk őrizni, és meg vagyok győződve, hogy a következőkben ez csak növekedni tud” – mondta. Aláhúzta: „még mindig van” 50–100 ezer erdélyi magyar szavazó, aki elfordult a közélettől, közülük minél többeket meg kell szólítani, ezt tekintik feladatuknak.

Négy településen – a Hargita megyei Szentegyházán, Székelykeresztúron, Gyergyóújfaluban, valamint a Bihar megyei Hegyközcsatárban – győzött EMSZ-es polgármester, ötben – a Hargita megyei Gyergyószentmiklóson, Gyergyószárhegyen és Etéden, a Kovászna megyei Illyefalván és a Maros megyei Makfalván – a párt által támogatott független polgármesterjelölt.

Zakariás Zoltán kitért a Bihar megyei Székelyhíd esetére, ahol egyetlen szavazattal győzött az RMDSZ-es polgármester az EMSZ jelöltje ellenében, noha az első szavazatszámlálás először 9 vokssal utóbbit hozta ki győztesnek. Elmondta: pártja nem tekinti lezártnak az ügyet, a központi választási bizottság (BEC) döntésére vár óvása ügyében, valamint bírósági eljárást kezdeményezett, mivel véleményük szerint sok rendellenesség történt.

Zakariás Zoltán újságírói kérdésre úgy vélte, a székelyhídi eset, vagy az EMSZ és RMDSZ között más településeken történt kampánybeli súrlódás nem fogja rányomni bélyegét az együttműködésre az őszi parlamenti választások előtt. Ezek a helyi helyzetek azt mutatják, hogy az EMSZ-nek van szavazótábora, „nem lehet lesöpörni az asztalról” – mondta.

Az MTI kérdésére, hogy az eredmények függvényében Nagyváradon vagy Marosvásárhelyen – ahol az EMSZ-nek nem sikerült bejutniuk a helyi tanácsba – nem lett volna jobb döntést elfogadni az RMDSZ ajánlatát, és RMDSZ-listán indulni, elmondta: Marosvásárhelyen a nem bejutó 11 helyre vonatkozott az ajánlat. Úgy vélte, ha az EMSZ jelöltje be is jutna RMDSZ-listán a testületbe, az RMDSZ-től függene, nem tudna saját javaslatokkal előállni a frakció beleegyezése nélkül. „Hosszú távon egyáltalán nem értek egyet ezzel. Azért mondtam, hogy az RMDSZ listáján való indulás nem az összefogás, hanem a hosszú távú beolvasztás kezdete” – fogalmazott Zakariás Zoltán, aki szerint pártja épp azért ragaszkodott a helyi koalíciókhoz, hogy megőrizhesse függetlenségét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?