Várják a fürdőzőket: megnyitotta kapuit a szovátai Medve-tó

Megnyitotta pénteken kapuit a szovátai Medve-tónál kialakított strand. A világ legnagyobb heliotermikus tavában a víz hőmérséklete másfél méteres mélységben elérte a 39 Celsius-fokot, míg a vízfelszín hőmérséklete 28 fokos.

A Medve-tó környékén található, szintén fürdésre alkalmas tavak közül a Mogyorósi-tó volt az első, amelyet még június 11-én megnyitottak a fürdőzni vágyók előtt, akik 9 és 17 óra között élvezhetik a gyógyhatású vizet

Mint ismert, a Medve-tó 146 évvel ezelőtt keletkezett. A világ legmélyebb, 18 méteres mélységű heliotermikus tava 4200 négyzetméteren terül el. Keletkezéséről számos feljegyzés áll rendelkezésünkre. Különlegessége, hogy az egyetlen olyan tó, amelynek kialakulásának kezdetét napra pontosan ismerjük, azaz 1875. május 27-ét. Ezt a dátumot Dr. Lengyel Béla által, közjegyzői hivatalban felvett jegyzőkönyve alapján határozták meg, amelyet 1898-ban ismertetett Budapesten. A jegyzőkönyvet 1897. október 30-án írták, amely két sóőr és egy szovátai lakos tanúvallomását tartalmazza.Fotó: Visit Sovata | Facebook

A szovátai sós tavak keletkezése a só felszíni megjelenésével és a régi sóbányászattal áll szoros kapcsolatban, a tavak a hajdani bányák beszakadása, a könnyen oldódó só, valamint a beszivárgás következtében sós dolinákban alakultak ki – olvasható a Medve-tó hivatalos honlapján.

A tó partján 1928-tól már működött egy kezelőközpont, amely az első ilyen jellegű létesítmény volt a térségben. 1933-ban a Fekete-tó közelében indult be egy új kezelőbázis, majd végül 1973-ban a Sovata szállódában, a mai Hotel Danubius Health Spaban.

Szovátán több sós tó található, a legnagyobb és legismertebb a Medve-tó, a közelében látogatható a Mogyorósi-tó, a Piroska-tó, a Zöld-tó, a Rigó-tó, a Fekete-tó és az Édes-tó.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?