Várhatóan nem lesznek agresszívek a koronavírus újabb mutációi

A koronavírus újabb mutációi várhatóan nem lesznek agresszívek, de a korábbiaknál gyorsabban terjednek majd – véli a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézet orvos-igazgatója.

Adrian Marinescu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a szakemberek a korábbi világjárványokat okozó vírusok viselkedésére alapozzák ezt a prognózisukat. Emlékeztetett arra, hogy száz évvel ezelőtt a spanyolnáthát terjesztő kórokozónak is csökkent az agresszivitása.

Az igazgató szerint a világjárvány jelenlegi szakaszában az emberek „együtt élnek” a koronavírussal, a fertőzöttek többsége csak a nátha tüneteit mutatja, és nem szorul kórházi kezelésre. „Ez az együttélés lehetővé teszi a normalitást a világjárvány körülményei között is. Az emberek különösebb korlátozások nélkül élhetik az életüket. Tehát már nem tapasztaljuk azt, amit a pandémia első hullámaikor. Ez egy teljesen eltérő helyzet” – magyarázta a virológus.

Illusztráció: Pexels

Adrian Marinescu elképzelhetőnek nevezte, hogy az őszi tanévkezdéskor ismét megnő a fertőzések száma, de ezeket már a vírusnak egy kevésbé agresszív változata okozza majd. Ezért az a hullám nem fogja megterhelni az egészségügyi rendszert, nem fognak megtelni betegekkel a kórházak intenzív terápiás részlegei.

A szakember ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy nagy számú fertőzött esetén legyen elegendő számú kezelési és tesztelési központ a betegek ellátásra. Ezzel ugyanis megelőzhető a kórházak sürgősségi osztályainak a járvány korábbi hullámaikor tapasztalt megrohamozása.

„Higgadtságra, kiegyensúlyozottságra van szükség. Az embereknek meg kell érteniük: a fertőzések megnövekedett száma nem jelenti azt, hogy megismétlődik, ami a Delta-variáns esetében történt, amikor a koronavírus súlyosabb megbetegedéseket okozott. Nem lesz ilyen helyzet” – nyilatkozta Adrian Marinescu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?