FRISSÍTVE – Valamivel több mint nyolcezer az új fertőzöttek száma

FRISSÍTVE: Az elmúlt 24 órában 8057 új koronavírus-fertőzött személyt diagnosztizáltak Romániában – jelentette szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az új fertőzéseket több mint 55 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán diagnosztizálták. Velük már 1 701 589-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 9109-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor 1 483 798 személyt már gyógyultnak nyilvánítottak.

Az új igazolt esetek mellett 946 személynek ismét pozitív lett a koronavírus-tesztje.

 

Ebben az időszakban 390 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal (illetve öt korábbi esetet is bevettek a napi jelentésbe). A 395 halálos áldozat közül 362-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 360-nak volt valamilyen társbetegsége. A 33 beoltott áldozat 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és mindannyian más betegségekben is szenvedtek. Ezzel 50 482-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

18 249 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, közülük 1867-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 304 kiskorú van, és közülük 31-et ápolnak az intenzív osztályon. Országszerte 5 szabad intenzív terápiás ágy áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban.

Az ország 182 városában elérte vagy meghaladta a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma; 42 városban a 10 ezreléket is meghaladja a fertőzöttségi ráta. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?