Vakon a kormány mögött – tucatnyi látássérültnek van érvényes jogosítványa

Látássérülésük ellenére tucatnyi személynek van érvényes gépjárművezetői engedélye Olt megyében, ami pedig sokkal súlyosabb, hogy többen közülük kormány mögé ülnek – tájékoztatott csütörtökön Mario De Mezzo.

Illusztráció | Fotó: Pexels

A megye prefektusa Facebook-oldalán közült bejegyzésében azt mondta, hogy több bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben. A területi szociális hivataltól kikérte a megyében fogyatékossági segélyt igénylő vakok listáját, amelyet összevetve a jogosítvány nyilvántartó adataival kiderült, hogy 78 olyan személy van Slatina városában és Olt megyében, akik bár súlyos látássérültek, mégis van érvényes gépjárművezetői engedélyük.

„Nyilván egyesek esetében csak az utánajárás hiánya a probléma, de kaptunk olyan bejelentést és tényszerű tájékoztatást, hogy vannak, akik miközben látássérülés miatt kapnak fogyatékossági támogatást, mégis gépjárművet vezetnek” – figyelmeztetett De Mezzo. A prefektus szerint a problémát a működésképtelen eljárás okozza. Emlékeztett, hogy a családorvosoknak vagy a szakorvosoknak kellene értesíteniük a közlekedésrendészetet abban az esetben, ha valakinek a megváltozott egészségügyi állapota már nem teszi alkalmassá az autóvezetésre. Ez nem a fogyatékot megállapító szakbizottság feladata.

De Mezzo azt mondta, hogy a két adatbázist összevetve beazonosították azokat, akiknek jogosítványuk van, holott fogyatékossági támogatást kapnak látássérülésük miatt, és előterjesztik a listát a megyei rendőrfőkapitánysághoz, hogy az minden egyes esetet egyenként vizsgáljon ki. „Továbbá arról is döntöttünk, hogy minden trimeszterben tartunk egy ellenőrzést, hogy kiszűrjük az ilyen eseteket” – jelentette be Olt megye prefektusa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?