Betekintést enged mindennapjaiba a Gondviselés Egyesület

Nyílt napot szervez a kolozsvári Providenţa Gondviselés Fürsorge Egyesület szerdán. A Kolozsváron egyedülálló intézményként működő egyesület menedék nyújt fogyatékkal élő a felnőttek számára. A Fellegváron található Vár utca 10. szám alatt levő házba várják az érdeklődőket, hogy betekintést nyerjenek az egyesületbe járók mindennapjaiba.

A nyílt nap célja, hogy a kolozsváriak tudjanak és halljanak a Providenţa Gondviselés Fürsorge Egyesületről, illetve betekintést nyerjenek az egyesületbe járó fiatalok hétköznapjaiba az ott zajló tevekénységekbe. Gergely Katalin, az egyesület elnöke elmondta, szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy milyen fontos ez nekik, szülőknek és fiataljaiknak. „A nyílt nap egész napos program, nagyjából úgy zajlana, mint bármelyik nap: megérkezés, ismerkedés, játékos torna, majd kézimunka. Utána ebéd, délután három órakor pedig meghívott érkezik, aki a mozgásról és az egészséges életmódról tart majd előadást. Ezt követően, 16 órától a fiatalok kedveskednek egy rövid kis előadással” – ismertette a programot az egyesület elnöke.

Fotók forrása: a Gondviselés Egyesület Facebook-oldala

A Providenţa Gondviselés Fürsorge Egyesület nappali foglalkoztató központ 1994 óta működik fogyatékkal élő felnőttek számára, Kolozsváron egyedülálló, akkreditált magyar nyelvű intézményként biztosít szociális szolgáltatásokat. Az egyesület célja a fogyatékkal élő személyek méltóságának megvédése, önálló életvitelének támogatása, a közösségi életbe való beilleszkedés elősegítése és gyakorlati készségek kialakítása.

Az egyesület az Essig házaspár kezdeményezésére alakult, hogy fogyatékkal élő, beteg lányuknak legyen egy hely, ahol foglalkoztatásban, fejlesztésben részesül és egy befogadó közösség tagjává tud válni. Tizenkét fogyatékkal élő személy jár ide, súlyos és középsúlyos sérültségi fokú, közöttük van szkizofrén, epilepsziás, látássérült vagy pszichés betegségben szenvedő is. 2018-tól Gergely Katalin az egyesület elnöke, aki fogyatékkal élő fiával, 2015 óta jár a Gondviselés Egyesületbe, ezért pontosan tudja milyen elengedhetetlen és mennyire fontos a helyiség létezése.

Az egyesületbe járók minden nap, hétfőtől péntekig, reggel 9 és 17 óráig különböző foglalkozásokon vesznek részt, ugyanakkor van egy meghatározott napirend is. Mindennapos a torna, majd délelőtti foglalkozás, aztán ebéd, utána pedig mindenki teljesíti a képességeinek megfelelő házimunkát, mosogat, felsöpör, vagy éppen felmos. A tevékenységeket három szakember irányítja, önkéntesek segítségével – tudtuk meg Gergely Katalintól. Minden héten érkezik hozzájuk egy lelkipásztor, aki hittanórát tart, vagy olyan szakember, aki állatterápiás foglalkozás, vagy kompetencia fejlesztő tevékenységeket tart, de akár az integrációt elősegítő, adott esetben az intézmény falait elhagyó közösségi tevékenységeket szervez.

Gergely Katalin elmondta, évek óta anyagi gondokkal küzdenek, és ami még rosszabb, az egyesületnek otthont adó házat tavaly ősszel eladásra hirdette meg a tulajdonosa. Abban az esetben, ha a házat – amiben az egyesület jelenleg működik – eladják, akkor másik helyet kell találjanak. Az alapítvány elnöke elmondta, számtalan helyre bekopogott már segítségért, és sok esetben halló fülekre és segítő kezekre talált a megkeresése.

A Gondviselés Egyesület a támogatók, pályázatok és az állam által nyújtott szociális szolgáltatásoknak járó juttatásból tartja fenn magát. Ez az összeg viszont nem elég arra, hogy fedezze a szakemberek fizetését, a foglalkozásokhoz való kellékek megvásárlását, illetve az épület karbantartását és fenntartását. „Bár nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de tesszük a dolgunkat és bízunk benne, hogy a jövőben is lesznek olyan emberek, akik mellénk állnak és támogatnak, ahogy eddig is” – jelentette ki Gergely Katalin.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?