Útravalóként hitet és biztatást kaptak a ZRWK nyolcadikos végzősei

Megható ünnepségen búcsúztak el a Zilahi Református Wesselényi Kollégium VIII. osztályos diákjai pénteken a Zilahi Belvárosi Református Nagytemplomban. A ballagás nemcsak egy tanulmányi szakasz lezárását jelentette, hanem egy új életút kezdetét, amelyre a diákok lelki útravalót, bátorító szavakat és jókívánságokat kaptak Bányai Keresztes Renáta osztályfőnöküktől, pedagógusaiktól, valamint egyházi és közéleti vezetőktől.

Az ünnepi istentiszteleten Kádár György Tamás esperes igehirdetésében a ballagás különleges, szavakkal nehezen leírható érzéséről szólt. Vannak pillanatok az életben, amikor a csend többet mond minden szónál. A ballagás is ilyen, ilyenkor talán elhangzanak a megszokott jókívánságok, de amikor az ember szíve elcsendesedik, akkor megszólal Isten – fogalmazott. Az esperes arra biztatta a végzősöket, hogy a bizonytalanságok, félelmek és a közelgő vizsgák közepette se feledjék: nincsenek egyedül. „Isten ott van veletek akkor is, amikor kétségeitek vannak, amikor nem látjátok a következő lépést. Az Ő gyermekei számára nincs leküzdhetetlen akadály, és ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – hangsúlyozta, hozzátéve: a hit és az Istenbe vetett bizalom olyan erőforrás, amely a legnehezebb helyzeteken is átsegíti az embert.

Új kihívások jönnek | A szerző felvételei

A jövő nemzedékéhez szóltak

Az ünnepségen Seres Dénes parlamenti képviselő beszédében a tanulás, a munka és a közösséghez való hűség fontosságát emelte ki. „Emlékezzetek vissza arra a napra, amikor még félve, szüleitek kezét fogva léptétek át az iskola kapuját. Azóta sok év telt el, és ma már ballagó diákként álltok előttünk” – mondta. A képviselő méltatta a Református Wesselényi Kollégium közösségépítő szerepét, valamint azt a munkát, amellyel az intézmény hozzájárul a magyar kultúra, hagyományok és értékek megőrzéséhez. „Ti vagytok a jövő. Ti viszitek tovább mindazt, amit szüleitek, nagyszüleitek és ez a közösség rátok hagyott” – majd József Attila szavait idézve, „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”, hozzátette, csak munkával lehet maradandó eredményeket elérni. Végezetül a diákoknak sok sikert, a tanároknak bölcsességet, a szülőknek erőt kívánt a továbbiakban.

Fazakas Miklós, Zilah alpolgármestere a végzősök előtt álló új kihívásokról beszélt, kiemelve: „Vegyes érzésekkel teli ez a nap: egyszerre jelent örömöt egy fontos szakasz lezárása és bizonytalanságot a jövővel kapcsolatban.” De jó tudni, hogy nem egyedül járjátok tovább az utatokat” – mondta, hangsúlyozva, hogy az elmúlt évek során megszerzett tudás olyan érték, amely végigkíséri majd a fiatalokat. „Az oktatás a legerősebb fegyver, amellyel megváltoztathatjátok a világot, különösen a körülöttetek lévő világot. A tudás azonban önmagában nem elég. Akkor válik igazán értékessé, ha bölcsességgel párosul, és Isten vezetésével használjátok fel” – fogalmazott.

Az alpolgármester a Példabeszédek könyvéből idézve arra biztatta a diákokat, hogy életük döntéseiben mindig keressék Isten akaratát, mert így az előttük álló út nem lesz járhatatlan és göröngyös.

Dr. Kovács Irénke főtanfelügyelő-helyettes a ballagó diákokhoz szólva kiemelte: életük egyik fontos mérföldkövéhez érkeztek. „Jó döntés volt ezt az iskolát választani, hiszen itt nemcsak tudást szereztetek, hanem barátságokat kötöttetek, közösséget építettetek, és olyan élményekkel gazdagodtatok, amelyek egész életetekben elkísérnek. Legyetek büszkék arra, amit eddig elértetek, és bátran tekintsetek a jövőbe” – fogalmazott.

Most a vizsgára kell koncentrálniuk.

A főtanfelügyelő-helyettes megköszönte a szülőknek azt a szeretetet, áldozatvállalást és támogatást, amellyel végigkísérték gyermekeiket az elmúlt évek során. Ugyanakkor elismerését fejezte ki az iskola vezetőségének, pedagógusainak és lelkipásztorainak, akik nemcsak oktatják, hanem nevelik és közösséggé formálják a rájuk bízott fiatalokat. Beszédében kiemelte, hogy a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség nevében hálával tekint mindazokra az egyházi és közéleti vezetőkre, akik szívügyüknek tekintik a magyar oktatás támogatását és fejlesztését. Mint mondta, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium példamutató munkát végez a tudásátadás, a közösségépítés és az értékközvetítés területén. Végezetül sikeres vizsgákat, kitartást és áldott jövőt kívánt a végzősöknek, majd arra kérte őket, hogy vigyék magukkal azokat az értékeket, melyeket az iskolában kaptak, és építsenek rájuk egy sikeres, tartalmas életet.

Reménységgel a jövő felé

Bara Lajos iskolaigazgató Jeremiás próféta szavaival köszöntötte a ballagókat: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –, békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.”

Az igazgató felidézte az intézmény fejlődésének fontos állomásait, valamint azt a különleges időszakot, amelynek tanúi lehettek a most végző diákok, hiszen hamarosan birtokba vehetik a kollégium új iskolaépületét. Beszédében arra emlékeztette a fiatalokat, hogy az életben nemcsak a célok, hanem a hozzáállás is meghatározó. Ennek szemléltetésére a kőfaragók történetét osztotta meg, akik ugyanazt a munkát végezték, mégis másként tekintettek rá: egyikük köveket faragott, másikuk falat épített, a harmadik pedig egy katedrálist. „Ti is eldönthetitek, hogyan tekintetek majd az előttetek álló feladatokra. Lássátok meg bennük azt a nagyobb célt, amelyet Isten készít számotokra” – hangsúlyozta. Köszönetet mondott a szülőknek, pedagógusoknak és mindazoknak, akik a diákok fejlődését segítették, majd arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek bátrak, szorgalmasak, tisztességesek és hűségesek hitükhöz.

A hivatalos beszédeket követően a hetedikes diákok vettek búcsút végzős társaiktól. A hagyományoknak megfelelően átvették az iskola jelképes kulcsát, amely a staféta továbbadását és a közösség folytonosságát jelképezi. Az ünnepség felemelő hangulatához jelentősen hozzájárult Pünkösti Apor kántor szolgálata és a végzős diákok műsora, meghitté téve a búcsú pillanatait. A templomból kilépő fiatalok előtt új kihívások és lehetőségek nyílnak meg, útravalóként pedig magukkal viszik azt a hitet, hogy nincsenek egyedül az előttük álló úton. Abban bíznak, hogy tudásukkal, hitükkel és emberségükkel gazdagítani tudják majd közösségüket, és méltó folytatói lesznek mindannak az értéknek, amelyet iskolájukban kaptak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?