Egy bánya sorsa nem csupán gazdasági kérdés, hanem történelem, közösségi emlékezet és identitás kérdése is. Most, hogy működése veszélybe került, a közösségnek egyszerre kell megpróbálnia feldolgozni a veszteséget és új jövőképet formálnia. Interjúnkban a parajdi sóbánya katasztrófája nyomán előállt helyzet összetettségét, a parajdi turizmus ismérveinek és fejlesztési lehetőségeinek kérdését járjuk körül Miklós Alpár parajdi származású, Kolozsváron élő kutatóval, a Parajd-képek a hosszú 19. században (1780–1918) című monográfia szerzőjével. 

– Kijelenthető az, hogy Parajd a történetének legmélyebb válságát éli?

– Minden bizonnyal igen. Nagyon súlyos természeti, ipari és ökológiai katasztrófáról, egyben társadalmi, gazdasági és morális válságról van szó.

Parajd imázstörténetében akad példa ahhoz hasonló változásra, mint amit a sóbánya bezárása jelent, noha ennek jelentősége a sóbánya esetéhez mérten lényegesen csekélyebb volt. A 19. század második felében Parajdra gyufagyár települt. A sóbánya mellett ez, Josef Reitter gyufagyára volt az a nevezetesség, amelyet az 1880-as évektől megjelent első erdélyi kiadású, modern útikalauzok Parajd fontos látnivalójaként hirdettek. A vállalkozást a 19. század végén Kolozsvárra telepítették, így a falu ettől a vonzerőtől elesett.

A Sószoros formálódását illetően ugyancsak kiemelhető egy jelentősebb történeti esemény. 1857-ben mintegy 50 000 mázsa kősó omlott le a Sószorosban, eltorlaszolva a Korond patakát. A vízfolyásnak csak jelentős emberi erőfeszítés révén sikerült ismét utat nyitni. Az eseményt mind a kor utazásirodalma, mind a kor geológiai szakirodalma megörökítette.

De, mint mondtam, következményeiket tekintve ezek az események nem mérhetők Parajd jelenlegi bányakatasztrófájához.

– Újra kell gondolni a település és a térség turisztikai életét. Milyen irányba kell elindulni ahhoz, hogy ez rövidebb-hosszabb távon fenntartható legyen?

– A parajdi turizmus több szegmensből áll. Ezek a helyi gazdaságban, a település összképében különféle súllyal jelennek meg. Nem odázható egy olyan turizmusfejlesztési stratégiának az összeállítása, amely irányelveket rögzít, és tisztázza, hogy a továbbiakban a község milyen szegmensek fejlesztésére helyezi majd a hangsúlyt. Jelenleg egy szűkebb szegmensként azonosítható a kulturális turizmus, amelynek egyik vonzereje például az Áprily-életművet megjelenítő emlékház.

Azonosítani lehet a gasztroturisztikai vonalat, amely Parajdon hagyományosan a Töltöttkáposzta Fesztiválhoz kapcsolódik. Időközben jelentek meg új, innovatív kezdeményezések is a faluban – ilyen például a Taste of Transylvania Underground, amely üde színfoltja az utóbbi évek parajdi eseménykínálatának. 

A gyógyturizmus egyik szegmense a különböző gyógyvizekre épül. Legnagyobb múlttal a bánya szabadtéri sósfürdője rendelkezik. Emellé a közelmúltban wellness-központ, illetve édesvízű fürdő is létesült, és egyre több szálláshely kínál különféle, fürdőzéshez kapcsolódó szolgáltatásokat a településen. A Lepkeház egy rendkívül innovatív és inspiratív vállalkozás, amely példaértékű vonzerő-fejlesztést jelent a faluban.

Tehát több komponens is adott, de nyilvánvalóan a sóbánya és az ott zajló gyógyterápia az az elem, amely ebben az összképben a legfontosabb. Vagy legalábbis volt. A sóbánya a felvilágosodás korától kezdve Parajd legfontosabb »markerévé«, ismertetőjegyévé, és a faluba irányuló utazások legfontosabb célpontjává vált. A sóbánya érett turizmusának egyik ága a szabadidős turizmus – a látogatók szemlélődnek, élményt keresnek –, másik ága pedig gyógyturizmus: a látogatók orvosi javallatra időznek a bánya mélyén, légúti betegségektől próbálnak szabadulni. Az eddigiekben ez volt az a szegmens, amely stabilitást biztosított Parajd turizmusának (a gyógykezelés a bánya mélyén nem időjárás-függő); ez a szegmens tompította leginkább a parajdi turizmus szezonális jellegét. A bánya levegője nagyon hatékonyan segítette a betegek gyógyulását.

– Felvetődött az ötlet, sőt, egy petíció is indult annak érdekében, hogy a Csíkszeredába tervezett élményparkot Parajdon építsék fel.

– A sóbánya, a sóbányászat mind a helyiek identitásának, mind a külvilág Parajdról alkotott képének központi eleme. Az eddigiekben a sóbánya adottságát gondoltuk a Parajdról való tudásunk legbiztosabb részének. E tudás megkérdőjeleződése identitásválságot eredményez – a bányakatasztrófa alapjaiban rengeti meg a lokális identitást. Az érintettek egzisztenciális válságának (a pénzügyi, gazdasági bizonytalanság mellett) ez is részét képezi. Mindezek alapján érthető az elkeseredettség, a pánik és a kapkodó megoldáskeresés. A petíció közzétételét ilyen óvatlan, meggondolatlan lépésnek látom.

A szóban forgó petíció megszövegezői nem konzultáltak sem az önkormányzattal, sem a község lakóival,  sem a megyei elnök által létrehozott »válságkapszula«-munkacsoporttal, amely egyébként már elkezdte a munkát, és szervezi azt a szakértői közösséget, amely kész kézzelfogható alternatívákat kínálni a parajdi turizmus újraszervezéséhez.

Úgy gondolom, hogy az ilyen nagy beruházásokat, mint amilyen egy élménypark lenne, csak nagyon körültekintő alapozással szerencsés megvalósítani – széles körű társadalmi egyeztetéssel, olyan (környezeti, társadalmi, gazdasági) hatásokat lefedő tanulmányok készítésével, amelyek feltárják mind a pozitív, mind a negatív vonzatokat. A helyi társadalom ezek ismeretében kell, hogy döntsön egy ilyen projekt sorsáról.

A sóbánya turizmusából származó profit alapvetően nem a községet gyarapította – a község leginkább indirekt módon profitált a bánya turizmusából. A bányatér berendezésének, az ottani szolgáltatások milyenségének alakításába ugyancsak nem volt beleszólása a falunak. Ha már élménypark jelenti a parajdi turizmus jövőjét, és kerül is erre tőke, minimum célként megfogalmazódhatna az az elvárás, hogy ezt az élményparkot (valamilyen szervezet révén) lehetőleg a helyi közösség valósítsa meg és működtesse a maga hasznára – ne másvalaki.

Aggályos lenne a beruházás területigénye és környezetterhelése is. A természeti környezet Parajd térségében egyébként is súlyos mértékben fog sérülni a soron levő autópálya-építkezések következtében. Ez nem pusztán a (manapság sokat kárhoztatott) természetvédelem tekintetében probléma – ezek az erdőségek épp a turizmus fenntarthatóbb formái számára jelenthetnének fő erőforrást. Az autópálya-építkezés egyébként tartogathat még meglepetéseket a falu számára, az autópálya tervezett nyomvonala ugyanis azt a vízgyűjtőt szeli át, ahonnan Parajd az ivóvizét nyeri – a munkálatok hatással lehetnek tehát Parajd ivóvízkészletére is.

– Korábban a Hargita Megyei Tanács elnöke, Bíró Barna Botond úgy fogalmazott, hogy olyan irányba kell elmozdulni, ahol nem a bányára épül a jövő, és több lábon állnak azok, akik a turizmusból élnek. Van a környéken több más látnivaló is. Amennyiben a bánya újranyitható, az egy plusz elem lehet.

 – Én is azt gondolom, hogy alapvetően a sóbánya nélkül kell kalkulálnunk. Fehér lappal indítani, és egészen új alapokra helyezni a parajdi turizmust – ami egyébként az eddigiekben tömegturizmusként működött, annak minden negatív jegyével. Ha ezt a beszélgetést néhány hónappal ezelőtt folytattuk volna le, akkor sokkal inkább arról beszélgettünk volna, hogy miféle feszültséget keltenek a faluban a turizmussal szembeni ellenérzések, amelyeket egyre hangosabban, egyre többen szólaltatnak meg. A jelenlegi helyzetben ezek az állásfoglalások nyilván tompulnak és újrakereteződnek, de a tömegturizmus okozta problémák, az úgynevezett túlturizmus (overtourism) problémái igenis jelen voltak Parajdon.

A jelenlegi helyzetben, meglátásom szerint, az lenne a legszerencsésebb, ha egy új erőforrásokra épített, okosabb és fenntarthatóbb turizmust álmodnánk meg Parajd számára. Ebben a sóbánya emlékének természetesen indokolt lenne központi helyet biztosítani. Hogy a bányászat kulturális örökségét miként jelenítjük meg, az eldöntendő. Akár egy skanzen jellegű létesítményben, akár egy kortárs, innovatív bányászattörténeti múzeum formájában, akár másként. (Egy ilyen projekt keretében hasznosulhattak volna azok az eredeti bányászeszközök is, amelyeket a sóbánya kezelési részlegén a bányászattörténeti kiállítás tárt a látogatók elé. Ezeket sajnos nem sikerült kimenekíteni a bányából.)

Annak érdekében, hogy meghaladhassuk Parajd tegnapi turizmusának színvonalát, szükséges egy professzionálisabb szervezésmód. Fel kell építeni egy új desztinációmárkát. Az eddigiekben Parajd ilyesmivel nem rendelkezett, és ez a falu arculatán, a gazdaság működésén, a szolgáltatások színvonalán is megmutatkozott. Meglátásom szerint az egyik legnagyobb kihívást a község társadalmának fragmentáltsága és bizalmatlansága jelenti – egymással szemben, a különféle intézményekkel szemben, de akár a kívülről érkező kezdeményezésekkel, szakmai segítségnyújtással szemben is. Ennek a meghaladása jelentheti a legfőbb próbatételt. Ebben a válsághelyzetben szükség van a nyitott, konszenzusokat kereső és kooperáló Parajdra. Szükség van arra, hogy bizalmat szavazzunk egymásnak.

(Nyitókép: Parajd község csoport Facebook oldala)