Rémálom egy kolozsvári banketten: bedrogozhattak és megerőszakolhattak egy 18 éves lányt
Nyomozás indult Kolozsváron, miután egy 18 éves lány kórházba került a végzősök bankettjét követően. A család állítása szerint a fiatalt bedrogozhatták és szexuálisan bántalmazhatták iskolatársai.
Az eset szombat hajnalban, a kolozsvári Virgil Madgearu Szakközépiskola 12. osztályos tanulóinak bankettje után történt – írja a Știri de Cluj portál.
.png)
A lány szüleit hajnali 5 óra körül riasztották a rendezvény helyszínére, miután gyermekük rosszul lett. Beszámolójuk szerint a végzős lány zavart állapotban volt, nem emlékezett az előző órák eseményeire, testén pedig sérülések nyomait fedezték fel.
A lányt kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy felmerül a szexuális bántalmazás gyanúja. A szülők rendkívül súlyos vádakat fogalmaztak meg: szerintük lányukat három diáktársa bedrogozhatta, majd egy közeli parkba vitték, ahol megerőszakolták.
A rendőrök nyomozást indított az ügyben, és a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is elemzik
Az ügy kapcsán a Virgil Madgearu Szakközépiskola közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a szóban forgó eseményt nem az oktatási intézmény szervezte, és az nem tartozott az iskola hivatalos programjai közé.
A tájékoztatás szerint a bankett magánrendezvény volt, amelyet a szülők szerveztek az iskola épületén kívül. Az intézmény ugyanakkor elítélt minden olyan cselekményt, amely veszélyezteti egy személy biztonságát, testi épségét vagy méltóságát, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Hangsúlyozták, hogy az eset körülményeinek tisztázása a hatóságok feladata, ugyanakkor szükség esetén minden rendelkezésükre álló információval segítik a nyomozást.
Ha ön vagy valaki a környezetében családon belüli erőszak, emberkereskedelem, nemi alapú vagy többszörös diszkrimináció áldozata, ingyenesen hívhatja a 0800 500 333-as segélyvonalat, amelyet a Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség működtet a nap 24 órájában, a hét minden napján. A hívás bármely belföldi hálózatból díjmentes. A vonalat nemcsak az áldozatok, hanem családtagjaik, ismerőseik vagy tanúk is hívhatják. A tanácsadók sürgősségi segítséget, tájékoztatást, jogi és pszichológiai alapkonzultációt nyújtanak, valamint útba igazítanak a megfelelő helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz.
CSAK SAJÁT