Újabb milliók örökségvédelemre – a Szent László-út is támogatást kap
Az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma által létrehozott Hívogató Románia – Az Országjáró Projekt 12 turisztikai útvonalon több mint 700 romániai műemléket népszerűsít. A 122 millió eurós projekt célja, hogy fellendítse a hazai turizmust. Csütörtökön írták alá a Szent László, a fatemplomok és a kolostorok útjának finanszírozási szerződéseit, összesen közel 30 millió euró értékben – tájékoztat az RMDSZ közleménye.
„Eljött az ideje annak, hogy kellő tisztelettel forduljunk épített örökségünk felé. Szent László királyunkhoz számos templom, apátság, vár kapcsolódik, és ez a gazdag örökség nagyon sok turistát vonzana, ha kellőképpen lenne népszerűsítve. Mi most ezen segítünk. Kastélyaink, váraink, hagyományos falvaink mellett a Szent László-örökség útvonalán is számos helyszínt népszerűsítünk, és 5 épületet fel is újítunk – közölte Hegedüs Csilla, RMDSZ-es államtitkár.
Hozzátette: „adósok vagyunk ezzel a feladattal, és a ma aláírt szerződéseknek köszönhetően elkezdtük törleszteni ezt az adósságot. Azt akarjuk, hogy ország-világ tudjon a mi kivételes értékeinkről, minél több turistát vonzzunk ezekre a helyszínekre, úgy, hogy közben növeljük a helyi közösség bevételeit és újabb munkahelyeket hozunk létre”.
A 12 turisztikai útvonal egyik érdekessége a Szent László-út, mely 15 erdélyi helyszínt tartalmaz Bihar megyétől, Fehér, Hargita és Maros megyén át Kovászna megyéig. Az útvonal tartalmaz várakat, illetve olyan templomokat is, melynek falain középkori, Szent Lászlóhoz köthető falfestmények vannak. 10 millió eurót szánnak a szacsvai, a bibarcfalvi és az agyagfalvi templomok felújítására, valamint a Bihari földvár és a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozó Szentjobb-i apátságnak a restaurálására.
A fatemplomok Románia híres és különleges építményei, például a máramarosi fatemplomok közül 93 szerepel a műemlékek listáján, míg 8 a Világörökség részét is képezi. A Hívogató Románia – Az országjáró projekt része a fatemplomok útja is, mely 30 építményt népszerűsít. Szintén a projekt keretében 8-at pedig fel is újítanak Neamț, Iași, Mehedinți, Suceava, Botoșani és Vrancea megyékben, összesen 4.2 millió euróból.
Romániában szintén kivételes értéket képviselnek a moldvai kolostorok, melyek közül számos a középkorból maradt fent. A kolostorok útja 17 létesítményből áll, melyek közül a Putna és Humor a Világörökség részét képezik. A népszerűsítés mellett 13,52 millió euróból 5 kolostort újítanak fel.
Jövő héten folytatják az útvonalak finanszírozási szerződéseinek aláírását.
CSAK SAJÁT