Többet költ idén Kolozs megye a közösségépítésre

Elfogadták csütörtökön Kolozs megye idei költségvetését, amely szerint az alárendelt inztéményekkel együtt 1,681 milliárd lejből gazdálkodhatnak. Ez a tavalyinál tíz százalékkal magasabb összeg, amelyből 881 millió lej a megyei önkormányzaté. A megnövekedett büdzsé elsősorban az uniós támogatásoknak tudható be.

A költségvetés 40 százalékát beruházásokra, fejlesztésekre költik majd, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre, derült ki az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közleményéből.

Elfogadták Kolozs megye költségvetését | Illusztráció: Pixabay

„Legfőbb célunk, hogy a magyar közösség otthon érezze magát Kolozs megyében, erre figyeltünk oda a költségvetés összeállításakor is. Az infrastrukturális beruházások mellett nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítő civil szervezetek támogatására, idén az RMDSZ-frakció kérésére megnövelt, 30 százalékkal nagyobb alap áll rendelkezésre kulturális, illetve ifjúsági programokra, egyenként 1 millió 200 ezer lej, sportrendezvényekre pedig 1 millió 600 ezer lej, míg egyházközségek számára 4,1 millió lej. Egyik legfontosabb egészségügyi beruházásunk és végre elkezdődhet, az új kolozsvári gyerekkórház építése, jelentős összeget tettünk félre erre a célra is” – mondta el Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.

Ami a kiadásokat illeti, a legnagyobb összeget, 230 millió lejt, a megyei szociális és gyermekvédelmi rendszer finanszírozására fordítják, utak korszerűsítésére és karbantartására 80 millió lejt tervez költeni az önkormányzat. Továbbá 26 millió lej áll rendelkezésre a Borháncs-negyedben épülő új kolozsvári gyerekkórház építésére.

Kórházi fejlesztésekre, eszközbeszerzésre európai uniós pályázatokkal együtt 108 millió lejt irányoztak elő, a járványkórház, a rehabilitációs kórház, a tüdőkórház, a gyerekkórház és borsai pszchiátria modernizációját továbbra is prioritásként kezelik. 10 millió lejjel támogatják a nem alárendelt kórházak eszközbeszerzését, a kolozsvári megyei kórház számára 1,8 millió lejt irányoztak elő, 3 millió lejt RMN beszerzésére a tordai kórháznak, a dési, bánffyunyadi, a katonai kórháznak, onkológiának, CFR-kórháznak, szamosújvári kórháznak, gasztróenterológiai intézetnek és szívkórháznak pedig egyenként 200 ezer lejt.

Ami a zöld, környezetbarát fejlestéseket illeti, a hegyvidéki kerékpárút megvalósítására 10 millió lejt ír elő a költségvetés.

Kulturális intézmények finanszírozására 59,7 millió lejt terjesztettek elő, a magyar nyelvű Művelődés folyóirat szerkesztősége számára közel 520 ezer lejt, a Puck Bábszínház számára közel 4,8 millió lejt, a filharmónia részére 20,5 millió lejt, valamint a Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolája számára 1,8 millió lej áll rendelkezésre.

Alin Tișe megyei tanácselnök kiegyensúlyozottnak tartja az idei büdzsét. Aláhúzta, több tucat olyan projektjük van folyamatban, amelyeket nem lehet egyetlen költségvetésből fedezni, ezért bizonyára a következő évek büdzséjében is megjelennek majd. Ilyen a gyermekkórház építése, a hulladékgazdálkodás vagy az intézmények digitalizációja. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a tény, hogy évről évre nő a megye költségvetése bizakodásra ad okot, megerősítés számukra, hogy jó úton haladnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?