Megszavazták a főváros költségvetését

Negyedik nekifutásra sikerült: a bukaresti önkormányzat pénteken megszavazta a főváros idei költségvetését.

Ezúttal egyhangú döntés született az ügyben, 51-en szavaztak igennel a határozattervezethez. A kezdeti projektet némiképp módosították, többek között a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kiegészítései kerültek be a végleges változatban. Utóbbi között szerepel többek között a helyi tömegközlekedés 200 millió lejes támogatása is. Ez az a tétel, amely Nicușor Dan főpolgármester elmondása alapján a fennakadást okozta korábban, mert szerinte a liberálisok nem akarták elfogadni, hogy a költségvetés kiegészítés alkalmával rendezzék ezt a kiadást. Ismeretes, hogy tervezet pénteki elfogadását korábban három sikertelen szavazás előzte meg, amely miatt a főváros kasszája kiürült.

(Nyitóképünk forrása: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?