Suttyomban az állami cégek szinte teljes nyereségét a költségvetésbe irányítaná át a kormány

Bizalmasnak minősítené a Pénzügyminisztérium a döntést, mellyel elvenné az állami vállalatok nyereségének 90 százalékát.

Az állami vállalatok 2023-as profitjának 90 százalékát osztalék formájában a központi költségvetésbe irányítaná át a kormány, írja az economedia.ro. Az erre vonatkozó memorandumot a Pénzügyminisztérium nyújtotta be a napokban a kormány főtitkárságának.

Fotó: Agerpres

Ebben semmi meglepő nincs, tekintettel arra, hogy az államháztartás horribilie hiánnyal kezdte az idei évet, az állami cégek nyereségének a büdzsébe való átcsatornázása évek óta bevett gyakorlatnak számít. A meglepő az, hogy a tárca javaslata szerint a memorandumot bizalmasnak minősített dokumentumként terjesztenék elő a következő kormányülésen. Vagyis a kormány fű alatt tenné rá a kezét az állami vállalatok pénzére, a közvélemény tudta nélkül, bár egyértelmű, hogy közpénzről van szó.

A kormány legalább 7,9 milliárd lejt vonna el idén osztalék formájában az állami vállalatoktól.

A nyereség nagyjának az elszipkázása az állami vállalatoktól rövidlátó és káros gyakorlat, mivel gátolja a beruházások elvégzését. Sebastian Burduja energiaügyi minister a napokban nyilatkozta: “….ha továbbra is az állami költségvetésbe irányítjuk át az osztalékot (…) hosszú távon magunknak ártunk”.

A miniszter ezzel arra célzott, hogy több állami energetikai vállalat is fontos és költséges beruházások előtt áll. A Romgaznak mintegy 2 milliárd eurót kell befektetnie ahhoz, hogy meg tudja kezdeni a Neptun Deep gázmező kitermelését, a Transelectrica pedig milliárdokat kellene befektessen az áramelosztó hálózat fejlesztésébe, ha komolyan gondoljuk a zöld átállás megvalósítását.

Kapcsolódók

Kimaradt?