Ezek a cégek szedték meg leginkább magukat a száguldó infláció idején

Egy sor élelmiszeripari nagyvállalat igencsak profitált az általános drágulásból, leginkább az étolajgyártók.

A profit alapján a Ziarul Financiar által összeállított romániai toplista első 15 helyén álló cégek nem szenvedték meg a nagy inflációt, sőt, 2022-ben közel 4 milliárd lej nyereséget értek el, 77 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A rangsort általában a dohányipari vállalatok vezetek, s így volt ez tavaly is. Az éllovas a japán tulajdonban levő J.T. International volt, mely 932 millió lejes profitot könyvelt el, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A második az amerikai Philip Morris Trading volt 635 millió lejjel.Fotó: Agerpres

A harmadik helyre az étolajgyártó Expur küzdötte fel magát. A francia nagyvállalat 533 millió lejes nyereséggel zárta a tavalyi évet, vagyis 2021-hez képest több mint megháromszorozta a profitját. Az élbolyban két további étolajgyártó is szerepel. Az amerikai Bunge 218 millió lej profitot ért el 2022-ben, a román kézben levő Prutul pedig 177 milliót. Előbbi egy évvel korábban még veszteséges volt, míg a Prutul közel megtriplázta a nyereségét.

Az étolajgyártók tavalyi üzleti sikere igencsak elgondolkodtató, s minden bizonnyal szoros kapcsolatban áll azzal a ténnyel, hogy 2022 folyamán a termékcsoport átlagban 44,5 százalékkal drágult. A Nielsen piackutató cég adatai szerint múlt évben az eladott étolaj mennyisége 6 százalékkal csökkent, azonban a gyártók bevételei 35 százalékkal nőttek, a profot pedig még inkább hízott.

A Coca-Cola HBC is jól teljesített, a profitja közel harmadával nőtt, 394 millió lejre. A hús drágulása is csak a fogyasztók számára jelentett problémát, a szárnyasokkal foglalkozó erdélyi Transavia nagyban profitált az inflációból, a tavalyelőtti 100 millióról 205 millióra növelte a nyereségét.

A malomiparban tevékenykedő, 2021-ben még veszteséges Sam Mills Europe tulajdonosai is dörzsölhették a markukat, ugyanis 251 millió lej árbevétel mellett 119 millió volt a cég nyeresége.

A Top 15-ben két italgyártó is szerepel, nekik azonban nem igazán futott a csikó 2022-ben. A főleg üdítőket gyártó és forgalmazó lengyel Maspex nyeresége minimális mértékben csökkent  114 millió lejre, míg az Ursus Breweries profitja harmadára apadt, 97 millió lejre.

2022-ben a termékek és szolgáltatások átlagosan 12 százalékkal drágultak, amit a közepes- és kisjövedelműek nagyon megéreztek.

Kapcsolódók

Kimaradt?