Derekasan lefölözte az inflációt a hazai tejipar

Van olyan tejfeldolgozó vállalat, melynek a tavalyi nyeresége többszöröse az egy évvel korábbinak.

Megugrottak tavaly a hazai tejipar bevételei, a tíz legnagyobb ágazati vállalat összesített forgalma első alkalommal lépte túl az 1 milliárd eurót. 2021-ben a Top 10-ben szereplő cégek árbevétele még csak 4,168 milliárd lej volt, tavaly azonban már 5,335 milliárd, írja a Ziarul Financiar.Fotó: Pixabay

Ez hozzávetőleg 30 százalékos növekedést jelent, ami nagyjából duplája a tavalyi éves infláció átlagának. A jelentős mértékű drágulás ellenére a piacvezető cégek profitja is nőtt, 10,5 százalékkal, az egy évvel korábbi 146,1 millió lejről 161,4 millió lej. Mindez erősíti a gyanút, hogy egy sor vállalat mesterségesen gerjesztette az inflációt, lényegében a saját profitját gyarapítva a drágításokkal.

A piacvezető Albalact lett az első tejipari cég, melynek az éves árbevétele átlépte az 1 milliárd lejt, 1,081 milliárd lej volt az egy évvel korábbi 848,8 milliárd után. A vállalat nyeresége is szépen hízott, 20,6 millió lejről 25 millió lejre. Az legnagyobb cég között kivétel nélkül multinacionális vállalat, míg az első tízben hét multi van, az említettek mellett a Danone, a Hochland, a FrieslandCampina, a Covalact és a Dorna Lactate.

A profit növelése terén az Olympus termékeket forgalmazó görög Fabrica de Lapta Brașov jeleskedett leginkább, a nyeresége a 2021-es 5,3 millió lejről 27,8 millióra nőtt. Elégedettek lehettek a Carmo Lact Prod és a Simultan tulajdonosai is, a két cég profitja 4,9 millióról 8,8 millióra, illetve 19,7 millióról 36,3 millióra nőtt tavaly.

„Az elmúlt években, a politikai- és a gazdasági helyzet miatt egy változékony környezettel szembesültünk, mely nagy kihívást jelentett üzleti szempontból” – nyilatkozták a Hochland képviselői. Az állítólagos nehézségek ellenére a német cég tavaly közel 40 százalékkal növelte a nyereségét 2021-hez képest.

Miközben az ágazati nagyvállalatok bevételei és nyeresége szépen nőtt tavaly, az alkalmazottak száma, bár minimális mértékben, de csökkent, 3439 főről 3428 főre.

Kapcsolódók

Kimaradt?