Több mint ötszáz pácienst immunizáltak a háromszéki orvosi rendelőkben

Háromszéken a háziorvosi rendelőkben eddig több mint 530 személy kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) további 250 dózis Johnson&Johnson vakcinát igényelt a következő napokra, nyilatkozta Ágoston László.

A közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint 24 háziorvos vesz részt az oltáskampányban, vannak köztük városon és falvakon dolgozók is. A programban részt vevő háziorvosok listáját a www.dspcovasna.ro oldalon találják a páciensek. Mint ismert, a háziorvosoknál az egydózisú Johnson&Johnson oltást lehet igényelni.

A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint 246 diákot oltottak be koronavírus ellen, ez a 6177 háromszéki, 16 évnél idősebb tanuló 3,9 százalékát jelenti. Kiss Imre főtanfelügyelő szerint a Kovászna megyei tanügyi alkalmazottak 40 százaléka, vagyis az 1080 pedagógus van már beoltva. Emellett a tanügyi kisegítő személyzet 30 százaléka, azaz 320 személy kapta meg a vakcinát.

A prefektúra csütörtöki tájékoztatása szerint a háromszéki oltóközpontokban eddig 59 477 vakcinát adtak be. Kovászna megyében alacsony az oltási hajlandóság, az országos lista végén kullog, a lakosság alig 13,76 százaléka igényelte az oltást.

(Címlapkép: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?