Méltányos javadalmazást kérnek a háziorvosok az oltási kampányban vállalt munkájukért

A Háziorvosok Országos Szövetsége (SNMF) támogatja a koronavírus elleni oltási kampányt, ugyanakkor úgy véli, a megfelelő rugalmasság biztosítása érdekében módosítani kell a jogi keretet, továbbá méltányos és átlátható módon kiszámolt javadalmazást követel a kampányban részt vállaló orvosok számára.

A szövetség szerdai közleményében hangsúlyozza, minél több rendelkezésre álló erőforrást fel kell használni az immunizálással kapcsolatos tájékoztatásban, amelynek kellőképpen változatosnak kell lennie, úgy kell elmagyarázni a gyors és minél szélesebb körű oltás szükségességét, hogy azt mindenki megértse.

A szövetség szerint erősíteni kell a bizalmat az ország által rendelkezésre bocsátott valamennyi vakcinával szemben, nem szabad egy bizonyos típusú oltóanyag használatát szorgalmazni, egy esetleges erre irányuló kísérlet ugyanis olyan fokú tömeges elutasítást szülhet, amely aztán nehezen szüntethető meg - nyomatékosítják.

A háziorvosok képviselői az oltási tevékenységhez szükséges megfelelő logisztika biztosítását, a szerződéskötési, illetve a jelentési rendszer egyszerűsítését, valamint méltányos és átlátható módon kiszámolt javadalmazást követelnek.

(Címlapfotó: Maszol)

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?