Facebookon keres családorvost egy székelyföldi falu polgármestere

Szokatlan módon keres a mikóújfalusiaknak és a málnásiaknak családorvost Demeter Ferenc polgármester. Kétségbeesett felhívásában az elöljáró szolgálati lakást is ígér a jelentkezőknek.

„Jó napot kívánok. A Kovászna megyei Mikóújfalu polgármestere vagyok. Egy másik községgel kétségbeesetten háziorvost keresünk” – olvasható egy Facebook-csoportban megosztott bejegyzésben. Mint írja, Mikóújfalu és Málnás lakosai is családorvos nélkül maradtak, miután azok az orvosok, akik eddig teljesítettek szolgálatot, nyudíjba vonultak. Az önkormányzat kétszobás szolgálati lakást is ígér a jelentkezőknek.

„Megszakad a szívem, amikor látom, hogy az idős betegek a hidegben várják a buszt, hogy beutazzanak a városba egy receptért” – írja még, majd köszönetet mondott azoknak a sepsiszentgyörgyi orvosoknak, akik fogadták a mikóújfalusi betegeket.

Mint arra a Háziorvosok Országos Szövetsége is figyelmeztetett: súlyos családorvoshiány van Romániában. 2014-es adatok szerint több mint 500 településen vagy a szükségesnél kevesebb vagy pedig egyetlen orvos sem teljesít szolgálatot. A szakmai szervezet becslései szerint ma még rosszabb lehet a helyzet, elsősorban a kivándorlás és a nyugdíjba vonulások miatt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?