Tízezer eurós fizetések a milliárdos veszteséget termelő állami vállalatoknál
Havonta több tízezer lejes fizetést vesznek fel olyan állami vállalatok vezetői, amelyek milliárdos veszteségeket halmoznak fel. A kormány által frissen elindított platformnak köszönhetően az állami cégek adatai és a vezetőik javadalmazásai mostantól bárki számára elérhetőek.
Mint megírtuk, a kormány nyilvánosságra hozta több mint száz állami vállalat pénzügyi helyzetét, valamint a vezetők pozícióira, politikai kötődésére és jövedelmére vonatkozó adatokat. A felület tanúsága szerint a közlekedési, az energiaügyi és a gazdasági minisztérium alá tartozó cégek igazgatói élnek a legjobban. .jpg)
Havi 134 ezer lej a csúcsfizetés
Az állami vállalatok jövedelmeit centralizáló platform adatai alapján a vezetők többsége bruttó 25 000 lejig (kb. 5000 euró) terjedő havi fizetést kap. Ugyanakkor: 115 igazgató havi bruttó 25 000 és 50 000 lej közötti összeget visz haza; 37 vezető jövedelme pedig meghaladja az 50 000 lejes küszöböt.
A legmagasabb havi bevétellel Bogdan Mîndrescu büszkélkedhet. A Bukaresti Repülőterek Nemzeti Vállalatának (CNAB) igazgatói tisztsége mellett további két igazgatótanácsban (a Román Polgári Légiközlekedési Hatóságnál és a Román Gépjárműnyilvántartónál) is tag. Összesített bruttó havi jövedelme meghaladja a 134 ezer lejt, ami valamivel több mint 25 ezer eurónak felel meg – derül ki az Observator News elemzéséből.
„Nem feltétlenül az összegekről van szó. A hozzáértő szakembereket meg kell fizetni. Viszont azt látjuk, hogy sok jól fizetett igazgatótanáccsal rendelkező cég – amelyeknél 2-3 éve írták alá a megbízási szerződéseket – továbbra is veszteséges. Ez jelenti az igazi problémát” – nyilatkozta Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes.
A kormányzati platform 114 állami vállaltról és azok vezetőiről nyújt tájékoztatást. Ezek közül mindössze 88 működik nyereségesen.
Kapcsolódó
A legtöbb veszteséges céget a közlekedési minisztérium jegyzi – köztük a CFR Călători személyszállítót, a bukaresti metrót üzemeltető Metrorexet és a CFR SA vasúti infrastruktúra-kezelőt. A legnagyobb költségvetési hiányt azonban az energiaügyi szektor termeli, elsősorban az Olténia és a Zsil-völgyi Energiakombinátok (Complexul Energetic Oltenia és Complexul Energetic Valea Jiului) révén.
„Ha ezek a cégek jelen lennének a tőzsdén, biztosan nem látnánk ennyi képtelenséget azoktól a jól megfizetett igazgatótanácsoktól, amelyek rendkívül felületesen és szakszerűtlenül kezelik a mindannyiunk – vagyis valójában senki – vagyonát” – mutatott rá Cristian Păun közgazdászprofesszor.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes szerint a leendő, teljes jogkörrel rendelkező kormánynak szigorúbb pénzügyi fegyelmet kell bevezetnie: „Azokat az állami vállalatokat, amelyek évek óta veszteségesek, alapos elemzésnek kell alávetni. Dönteni kell a jövőjükről: vagy átfogó szerkezetváltást és beruházásokat kell végrehajtani, vagy – ha bebizonyosodik, hogy a cég már nem képes pénzt termelni az államkasszának – el kell indítani a felszámolási eljárást.”
CSAK SAJÁT