A biztonság ára? – Nehézkes a belépés, így védik az orvosi adatainkat az új portálon

Újabb részleteket hozott nyilvánosságra a szerdai nap folyamán az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) az eEgészségem (eSănătateaMea) elnevezésű digitális platformról. A szeptember 1-jén élesített felületen a betegek online tekinthetik meg az elmúlt 10 év orvosi kórtörténetét, az elmúlt 5 évben felírt receptjeiket, a nekik nyújtott szolgáltatások elszámolásait, valamint az biztosítási státuszukat.

Mint megírtuk, a nyitónapon a platformra belépők technikai fennakadásokkal szembesültek. A felhasználók arra hívták fel a figyelmet, hogy a ROeID alkalmazás működési zavarai nem az elmúlt napokban kezdődtek, hanem már hónapokkal ezelőtt is jelezték azokat, jóval a szeptember 1-jei hivatalos elindítás előtt.

Nem egyszerű, de védeni kell az adatokat | Fotó: Pexels
A CNAS hangsúlyozta: az új digitális ügyfélkapu mind a lakosság, mind az egészségügyi szolgáltatók számára elérhető, a funkciók bővítése pedig szakaszosan történik. A hagyományos, fizikai egészségügyi kártya továbbra is érvényben marad.

Miként regisztrálhatnak az állampolgárok?

A felület a ITT érhető el, a belépés pedig a ROeID – az országos digitális azonosító rendszer – használatával történik, amely garantálja az érzékeny személyes és orvosi adatok védelmét.

A regisztráció lépései a következők:

1. A ROeID fiók aktiválása: Az alkalmazás letölthető az App Store vagy Google Play áruházakból. Az orvosi adatok magas biztonsági szintje miatt a személyazonosság ellenőrzése és jóváhagyása – különösen a terhelt időszakokban – 24–72 munkanapot is igénybe vehet, ezért ajánlott a regisztrációt időben elvégezni.

2. Belépés a portál felületére: A weboldalon a „Conectare cu ROeID” (Bejelentkezés ROeID-vel) opciót kell választani.

3. Hitelesítés: A ROeID-fiókhoz tartozó e-mail cím és jelszó megadása.

4. Adathozzáférés engedélyezése: A felhasználó jóváhagyja a ROeID által továbbított adatok használatát.

5. A folyamat lezárása: Az adatellenőrzést követően a fiók aktívvá és használhatóvá válik.

A sikeres regisztrációt követően a későbbi belépések már egyszerűsített formában, az e-mail cím, a jelszó és a hitelesítő alkalmazás által generált kód megadásával történnek.

A kezdeti szakaszban a felhasználók a következő adatokhoz és funkciókhoz férnek hozzá:

  • A biztosítotti jogviszony állapota és az igénybe vehető egészségügyi csomag (alap- vagy minimális csomag).
  • Az elmúlt 5 évben kiállított vények és az elmúlt 10 év orvosi előzményei.
  • A CNAS által a szolgáltatóknak kifizetett elszámolások története (pontokban vagy lejben).
  • Az egészségügyi kártya státusza és az azonosító kód (CID).
  • Az illetékes területi biztosítópénztár adatai és elérhetőségei.
  • Az online időpontfoglalást elfogadó szakambulanciák listája (amely folyamatosan bővül a szolgáltatók önkéntes csatlakozásával).

A modulok fokozatos élesítésével a jövőben lehetőség nyílik az online időpontfoglalások teljes körű kezelésére, valamint a leletek és orvosi eredmények közvetlen elérésére is.

Adatvédelem és technikai segítségnyújtás

A CNAS kiemelte: a többlépcsős ellenőrzési folyamat elengedhetetlen a szigorúan bizalmas orvosi adatok védelme érdekében. Amennyiben a felhasználók elakadnak a regisztráció vagy a belépés során, a esm@cnas.gov.ro e-mail címen kérhetnek technikai segítséget.

A biztosító jelezte, hogy az egészségbiztosítási pénztárakkal szerződésben álló összes szolgáltatót már integrálták az informatikai rendszerbe, így az általuk kiállított orvosi dokumentumok automatikusan megjelennek a betegek fiókjában.

A szakambulanciai online időpontfoglalási rendszerhez való csatlakozásra a CNAS továbbra is biztatja az egészségügyi intézményeket, amelyek számára a következő időszakban képzéseket és tesztelési lehetőségeket is biztosítanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?