Tervezet: háború esetén a rendőröket is bevetnék

Bizonyos feltételek mellett a belügyminisztériumi rendvédelmi szervek katonai célok szolgálatába állíthatók – írja elő az új védelmi törvény tervezete, amelyet kedden bocsátott közvitára a védelmi minisztérium.

A jogszabályjavaslat rendelkezik a romániai katonai és polgári képességek hibrid fenyegetések esetén történő bevetésének módozatairól is. A védelmi minisztérium szerint az új törvény elfogadására azért van szükség, mert az ország védelmét harmonizálni kell a NATO és az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájának keretében megvalósuló kollektív védelemmel, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: Román Rendőrség

A jogszabályjavaslat nem az úgynevezett katonai doktrínára alapoz, hanem azokra az országos és minisztériumi szintű védelemtervezési dokumentumokra, amelyek normatív keretet biztosítanak az Országos Védelmi Stratégia (SNA) és a Katonai Stratégia (SM) végrehajtásához.

A tervezet:

  • Rendelkezik az ország védelmében részt vevő erők típusairól és a védelmi képességi igények meghatározásának módjáról;

  • Megteremti a jogi keretét a védelmi kérdésekkel kapcsolatos EU- és NATO-határozatok végrehajtásának;

  • Kiegészíti a külföldi fegyveres erők Románia területére történő belépéséről, állomásoztatásáról, műveleteiről vagy átutazásáról szóló 2007/291-es törvényt;

  • Rögzíti az egységes, intézményközi stratégiai szintű vezetés elvét;

  • Jogi keretet biztosít a katonai és polgári képességek külföldi bevetésére a veszélyben lévő román állampolgárok védelmében;

  • Lehetővé teszi a belügyminisztériumi rendvédelmi szervek bizonyos feltételek mellett történő militarizálását;

  • Összhangba hozza a román hadsereg feladatait azokkal a nemzetközi szerződésekkel, amelyeknek Románia részese.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?