Tervezet: a fejlesztési minisztérium támogatná a györgyfalvi ivóvízrendszer újjáépítését

Elkészült kormányhatározat-tervezet, amellyel a még július közepén súlyosan szennyeződött Kolozs megyei Györgyfalva vízhálózatát állítanák helyre. A Kolozs megyei alprefektus és a megyei tanács alelnöke közösen nyújtja be a jogszabály-tervezetet, amelyben a fejlesztési minisztérium hagyná majd jóvá a támogatást.

A javaslat szerint ahhoz, hogy a településen ismét tiszta vizet szolgáltathassanak, több mint 8500 méteren kell kicserélni a csöveket. A kezdeményezők szerint ehhez mintegy 10,7 millió lejes támogatásra lesz szükség.

Amint arról annak idején beszámoltunk, a román hadsereg egyik üzemanyag-szállító járműve felborult Apahida és Bányabükk között a kolozsvári terelőúton. Bár személyi sérülés nem történt, kiderült, a szerencsétlenség következtében a teherautóból mintegy 8 tonna gázolaj ömlött ki a magyar többségű Györgyfalvát ellátó víztározó mellett. Ekkor el is zárták a központi vízellátást, majd tartálykocsival vittek ivóvizet a lakosságnak. A gázolaj beszivárgott a talajba a baleset környékén, és mivel a legnagyobb lefedettségű hálózat szennyeződött be, ez a háztartások 60 százalékát érintette, így a teljes vezetékhálózat tisztításra szorult. Akkor senki nem tudott választ adni arra, hogy mennyi idő szükséges a tározó és a vízvezetékrendszer kitisztítására, vagy lehetséges-e ez egyáltalán.

Tasnádi István Szilárd alprefektus hétfőn közölte, hogy egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy megoldódjon a település ivóvízhálózatának ügye.Fotó: Tasnádi István Szilárd Facebook-oldala

„Aláírtuk azt a kormányhatározat-tervezetet, amely révén Györgyfalva rendkívüli támogatást kaphat a vízellátó rendszer helyreállítására. Vákár Istvánnal, a megyei tanács alelnökével közösen terjesztjük fel kormánytámogatásra a projektet. Ezt megelőzően az irodámban egyeztettünk és véglegesítettük az adatokat a Szamos Vízügyi Vállalat igazgatójával és az érintett falu vezetőivel. Összesen 8550 méter hosszan cserélik ki a csöveket, a teljes munkálatra 10 700 000 lejt kértünk. A tervezetet továbbítottuk a fejlesztési minisztériumnak, abban bízva, hogy a legrövidebb időn belül jóváhagyják” – írta hivatalos Facebook-oldalán Tasnádi István Szilárd Kolozs megyei alprefektus.

Hogy meddig maradhat vezetékes ivóvíz nélkül a falu, arra még mindig nincs egyértelmű válasz. Korábban arról számoltunk be, hogy a legoptimistább forgatókönyv szerint 2023 tavaszán kezdődhet el az új hálózat kiépítése, ez pedig legalább egy évig, de még tovább is eltarthat. Addig is Györgyfalva lakosságának több mint fele az odaszállított ivóvízből kell biztosítsa a háztartási vízszükségletét, a háziállatok, gazdaságok vízellátását, az öntözést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?