Támogatót talált, megmenekült a kézdivásárhelyi színház

Kovászna megye tanácsa 200 000 lejes támogatást biztosít a kézdivásárhelyi színházat fenntartó Vigadó Kulturális Alapítványnak, hogy fenn tudja tartani a helyi Udvartér Teátrumot. A háromszéki önkormányzat által biztosított finanszírozás a bemutató előadások, illetve az előző évad előadásainak produkciós költségeire és a tantermekben előadott, diákoknak szánt projektek költségeire biztosít támogatást – fogalmazott Tamás Sándor megyei tanácselnök.

Mint ismert, Erdély legfiatalabb társulata, a kézdivásárhelyi Városi Színház 2009-ben indult, majd 2019-ben felvette az Udvartér Teátrum nevet. Tizenkét évnyi működés után tavaly jelentkeztek gondok a társulatnál, amikor lemondott művészeti igazgatói tisztségéből Kolcsár József színész, rendező, és jelezte, hogy a társulat pénzügyi nehézségekkel küzd.

A háromszéki önkormányzat a megmentő

Már indulásakor sokan megkérdőjelezték, hogy érdemes-e saját színházat fenntartani egy ilyen kis városban, mint Kézdivásárhely. Az elmúlt években azonban beigazolódott, hogy a céhes város, illetve Kézdiszék lakossága szereti és igényli a színházat, ezért, ha állandó társulatot nem is tud fenntartani, a teátrumnak fenn kell maradnia, fogalmazta meg Tamás Sándor. 

Fotó: Vigadó Művelődési Ház

A háromszéki tanácselnök szerint Székelyföld és Háromszék kulturális erőterét egyaránt meghatározzák a nagymúltú intézmények és az újabb keletű civil és intézményes kezdeményezések, amelyek a térség művelődési életét szolgálják. Ilyen kezdeményezés a kézdivásárhelyi színház, az Udvartér Teátrum, amely a Vigadó Kulturális Alapítvány égisze alatt működik. Hozzátette: a megyei tanács támogatásával Kézdivásárhelyen idén évadzáró, évadnyitó és szilveszteri előadást terveznek, valamint műsoron tartanak három korábbi előadást, illetve továbbviszik a tantermi előadásukat is.

Az erdélyi színházi élet különleges színfoltja

A kézdivásárhelyi színházat működtető Vigadó Kulturális Alapítvány elnöke, Szöllősi Tamás szerint az Udvartér Teátrum kulturális erőtérként különleges színfoltja az erdélyi, székelyföldi színházkultúrának. A színháznak mindig fontos szerepe volt az értékközvetítésben, a nevelésben, az identitás megőrzésben és erősítésben.  

A Kovászna megyei önkormányzat nyújtotta támogatás ehhez a munkához járul hozza, segít, hogy Kézdivásárhelyen minőségi színházi projektek valósuljanak meg, amelyek öregbítik a város hírnevét, minőségi kikapcsolódást nyújtanak az érdeklődőknek és fontos színfoltja a kulturális palettának. Programjaink az iskolásoktól a nyugdíjas generáción át mindenkinek szólnak, és megszólítják a város és egész Felső-Háromszék lakosságát, fogalmazta meg Szöllősi Tamás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?