Tamás Sándor: Ahol gyenge a politikai vezetés, ott más struktúrák veszik át a hatalmat

Romániában gyenge a politikai berendezkedés, ezért mindig különböző struktúrák próbálják átvenni az irányítást, „ez lehet akár belső szolgálat, akár külföldi befolyásolás" - mondta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Az RMDSZ-es önkormányzati vezetőt Boris Kálnoky kérdezte a Mandiner  által közölt interjúban.     

„A romániai alkotmánybíróság döntését, amellyel eltörölte az államelnök-választás első fordulójának eredményét, és azzal a második fordulót is, itthon és nemzetközi szinten is mindenki megütközéssel fogadta. Hogy megértsük, hogyan működik ez az ország, ismerni kell néhány alaptételt. Az első: ahol gyenge a politikai vezetés, ott más struktúrák veszik át a hatalmat. Olaszországban egy időben a maffia, Dél-Amerikában a katonai junták vették át a hatalmat, és ugyanezt látjuk Szíriában, ahol különböző vallási csoportok ragadták meg az uralmat" - mondta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Szerinte Romániában gyenge a politikai berendezkedés, ezért mindig különböző struktúrák próbálják átvenni az irányítást. „Ez lehet akár belső szolgálat, akár külföldi befolyásolás" - tette hozzá. 

Tamás Sándor arra emlékeztetett, hogy Călin Georgescunak 25 ezer TikTok accountja volt Fotó: Agerpres

A külföldi befolyásolásra vonatkozó kérdésre válaszolva az RMDSZ-es politikus kiemelte: Románia rendkívül jelentős helyzetben van geopolitikai szempontból. „Oroszország és a NATO számára is nagyon fontos, hogy hatással legyen Románia politikai életére. A mostani választások kapcsán sokan beszélnek arról, hogy Oroszországból volt erős ráhatás, és abból kiindulva, hogy Románia nagyon elkötelezett NATO-tag, Washington irányából is kellett, hogy legyen komoly politikai hatás” - mondta a tanácselnök. 

Arról is beszélt, hogy Románia túl fiatal állam ahhoz, hogy itt egy konszolidált államigazgatás működjön. „Csak 34 éve van demokrácia, a korábbi kommunista időszakot nem lehet modern államigazgatásnak tekinteni. És azelőtt sem volt Románia egy jól szervezett ország. A két világháború közötti időszakban királyság volt, és többször teret nyertek a szélsőjobboldali erők. 1918 előtt pedig Románia nem létezett ebben a formájában. Tehát összegezve: Romániában nincs tapasztalt államigazgatás, amely tudná kezelni a váratlan helyzeteket, vagy amely békeidőben megfelelően tudná működtetni az országot” - fogalmazott Tamás Sándor. 

Úgy vélte, a romániai intézményeknek európai nevük van, de a tartalom, a gondolkodásmód még mindig bizánci, mert az egykori román fejedelemségek több száz éven keresztül a bizánci kultúrkörhöz tartoztak. „Ez azt is jelenti, hogy nem elég, ha ma valamilyen testületre azt mondják Romániában, hogy alkotmánybíróság, attól még nem biztos, hogy úgy működik, mint Washingtonban a legfelsőbb bíróság. Formailag a hatalmi ágak szét vannak választva, de ezek a valóságban sokszor összeérnek” - mondta a politikus. 

Mély problémának nevezte, hogy az elmúlt 35 év alatt az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenség már társadalmi elégedetlenséggé alakult át. „Elszakadt egymástól a felső osztály, a középosztály és az alsó osztály. A felső osztály még gazdagabb lett, a középosztály zsugorodott, és az alsó osztály kezdett nagyon nagy lenni. Így történhetett meg, hogy egy szélsőjobboldali, megcsúszott gondolkodású ember könnyedén becsatornázta a társadalmi elégedetlenséget, és megnyerte az elnökválasztás első fordulóját. Ez csak egyik eredménye annak, hogy 35 éven át nőtt a társadalmi egyenlőtlenség” - hangsúlyozta a megyei vezető. 

Volt-e orosz befolyás?

Az orosz befolyásra vonatkozó kérdésre Tamás Sándor arra emlékeztetett, hogy Călin Georgescunak 25 ezer TikTok accountja volt. „Gondolom, ezeket nem úgy működtette, hogy este szelfizett és egyedül összerakta. Ehhez csak kell komoly háttértudás, logisztika és egy háttérapparátus, amely ezt működteti. A titkosszolgálati dokumentumok szerint a választás napján 85 ezerszer próbáltak beavatkozni a választási rendszerbe, a hatóságok szerint sikertelenül. Ez olyan volumenű művelet, amelyhez állami háttér szükséges” - nyilatkozta az RMDSZ-politikus

Azt is megemlítette, hogy a különböző szolgálatokban Călin Georgescunak a hívei is bent vannak. „Konkrét eseteket is ismerek. Az elmúlt napokban több tényfeltáró anyag is megjelent, miszerint ő maga és a szimpatizánsai is bent vannak a különböző rendszerekben. Az államigazgatás rendszerében, a kormányfői titkárságon, a szolgálatoknál” - mondta. Hozzátette: Georgescu a régi rendszerhez tartozott, a külügyi hírszerzéshez. „Elképzelhető, hogy azok, aki az új típusú rendszerből kiszorultak, egyfajta revansot akartak. Nemcsak egyfajta beavatkozás történt, valószínű, hogy több minden egymásra tevődött. Akik a régi rendszerből kiszorultak, akik a jelen rendszerben aktívak, és ha mindezt a káoszt kívülről látja valaki, akkor megpróbálhat befolyást szerezni” - mondta Tamás Sándor.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?