Sztrájkhullám fenyegeti Romániát

Már egy hete tart az általános sztrájk a tanügyben, de az egészségügyi szakszervezetek, a börtönőrök és a rendőrök, valamint a román vasúttársaság alkalmazottai is tüntetésekkel és sztrájkkal fenyegetőznek.

Fotó: Agerpres

A börtönőrök kedden japán sztrájkba kezdtek. A közleményük szerint kedden fehér karszalagot fognak viselni, hogy felhívják a figyelmet „a börtönökben uralkodó katasztrófára”, amit „az elhibázott PNL-PSD-RMDSZ kormányzás okozott”. A keddi japán sztrájk után szerdán 2-4 órára megbénítják a börtönök működését, mert „elegük van abból, hogy Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă gúnyt űz belőlük”. 

A rendőröket és rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) utcai tiltakozást szervez június 6-án, 7-én és 8-án is, és azzal fenyeget, hogy a tiltakozó akcióik akár a rendszer megbénításához is vezethetnek. A SNPPC első körben sztrájkőrséget szervez a három napon 11 és 14 óra között a belügyminisztérium és a munkaügyi tárca székhelye előtt, és felszólítja a rendőröket, a belügyminisztérium struktúráinak kötelékeiből nyugdíjba vonultakat, leszerelt katonákat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a megmozdulásokban.

A CFR alkalmazottai hétfőn a szállításügyi minisztérium bukaresti székhelye előtt tüntettek. Tiltakoznak a vasutasok jogállását szabályozó törvény gyakorlatba ültetésének késése és a szerelvények egyre romló állapota miatt is, és felróják, hogy bár 2023-ban tavalyhoz képest „kétszeresére nőttek az árak”, a CFR személyszállító vállalatának idei költségvetése kisebb a 2022-esnél. Közleményükben úgy fogalmaztak, ha a kormány nem teljesíti a kéréseiket, július 1-jén sztrájkba kezdenek. 

Mit követelnek a szakszervezetek?

A tanügyi szakszervezetek bejelentették, nem hagynak fel a sztrájkkal. Kedden tiltakozó felvonulást szerveznek az oktatási szakszervezetek, az akció 11 órakor kezdődött a bukaresti Győzelem téren. A szervezők mintegy 20 000 embert várnak a megmozdulásra. Az oktatási szakszervezeti vezetők hétfőn egy új megoldást javasoltak a munkaügyi miniszternek a bérek év végéig történő emelésére, ez szerint a 3000 lejes minimálbér legyen az alap, erre alkalmaznák a szorzókat, ne 2500 lejre, mint jelenleg. Javaslatukra a kormánytól várnak minél gyorsabb választ.

Szakszervezeti megmozdulás Bukarestben | Fotó: Agerpres

Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezeteinek Országos Szövetsége hétfőn jelentette be, hogy tiltakozó akciót indítanak, amely sztrájkban csúcsosodhat ki. Egyebek mellett tisztességes munkakörülményeket és az egészségügyi minisztériummal közösen kidolgozott bértörvénytervezet maradéktalan gyakorlatba ültetését követelik. Kérik továbbá, hogy az egészségügyi kisegítő személyzetnek (ápolók, betegszállítók), az adminisztratív személyzetnek és az egészségügyi munkásoknak a nehéz munkakörülmények miatt járó pótlékot az alapbérhez viszonyítva szabják meg, akárcsak a műszakpótlékokat és a hivatalos szabadnapokon végzett munkáért járó pótlékokat minden személyzeti kategória esetében.

A rendőröket és rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) kijelentette: Elégedetlenek az alacsony fizetésekkel, azzal, hogy a kormány nem tartja be a 2017/153-as bértörvény előírásait, illetve azzal is, hogy a híresztelések szerint a katonai nyugdíjak is a különnyugdíjak kategóriájába tartoznak. A szakszervezet előbb utcai tüntetéseket szervez, majd a helyzet alakulásától függően újabb tiltakozó akciókat is kilátásba helyezett. Figyelmeztetnek, hogy a rendszer eddig soha nem tapasztalt munkaerőhiánnyal küzd. Példaként említik, hogy a rendőriskolák által szervezett felvételin most első alkalommal a tudásfelmérő vizsga után mindössze 0,57 jelölt maradt egy helyre, és a fizikai erőnlétet felmérő teszt után még ez a szám is csökkeni fog.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?