Szexuális bűncselekmények: a 16 éves beleegyezési korhatár bevezetését kéri a parlamenttől 73 civil szervezet

Több mint 70 civil szervezet arra kéri a parlamentet, hogy sürgősen emelje meg a beleegyezési korhatárt 16 évre a szexuális bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokban – tájékoztatott szerdán a Filia Központ.

A közlemény szerint a 73 szervezet azt szeretné, hogy a parlament mielőbb napirendre tűzze és „nagy többséggel” szavazza meg a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet.

A civil szervezetek képviselői emlékeztetnek arra, hogy 2022-ben nőtt a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos feljelentések száma. A rendőrségen tavaly nyilvántartásba vett 1997 nemi erőszak közül 869-et kiskorúak ellen követték el, és az 1189 szexuális bántalmazás sértettjei közül 694 kiskorú volt. A múlt évben összesen 3097 kiskorú elleni szexuális bűncselekményt jelentettek a hatóságoknak, 1867 sértett 13 és 15 év közötti, 157 pedig 13 év alatti volt.

Illusztráció forrása: Pexels

Az ügyészség 2022-ben 1773 személy ellen indított vizsgálatot nemi erőszak gyanújával, és az eljárások 75 százalékát vádemelés nélkül lezárták. Kiskorúak elleni erőszak gyanújával 2125 gyanúsított ellen indult eljárás, ezek közül 1240-et vádemelés nélkül lezártak. Ugyanakkor a múlt év végén több mint 8700 nemi erőszakkal, szexuális bántalmazással vagy kiskorú elleni szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos eljárás volt folyamatban, amelyek még nem jutottak el a vádemelésig – sorolta a közlemény a statisztikákat.

A civil szervezetek szerint a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések gyakran rejtve maradnak, illetve „a felnőtt elkövetők és a gyermek áldozatok közötti egyenlőtlen hatalmi viszony miatt nehezen bizonyíthatók”. Emellett a büntetőeljárás során a szexuális erőszak kiskorú sértettjeinek nehéz bebizonyítaniuk, hogy az elkövető kényszerítette őket vagy visszaélt a kiszolgáltatottságukkal.

„A 16 éves beleegyezési korhatár bevezetése csökkenti a kiskorú sértettekre nehezedő nyomást, hogy bizonyítsák a gyakran bújtatott jellegű bűncselekményt” – zárul a közlemény.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?