Szeptemberben már átvehetők az első elektronikus személyi igazolványok

Szeptemberben vehetik át az igénylőik az első elektronikus személyi igazolványokat - jelentette be hétfőn Lucian Bode.

Kolozsvári sajtótájékoztatóján a belügyminiszter emlékeztetett: augusztus 2-án indították el az elektronikus személyazonosító igazolvány kibocsátásának kísérleti programját a kincses városban. Augusztus 18-áig száz kolozsvári igényelt ilyen okmányt.

Bode elmondta, a kísérleti program elindításakor úgy számoltak, hogy az elektronikus személyi igazolványt kérelmező személy adatainak feldolgozása mintegy húsz percet vesz majd igénybe, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ehhez csak tizenöt percre van szükség.

A miniszter közlése szerint jelenleg naponta 15 időpont jegyezhető elő az elektronikus igazolvány kérvényezésére.

Kitért arra is, hogy az okmányon szerepelni fog az ország zászlaja és címere, a lakcím pedig a hátoldalára kerül. Arra a kérdésre, hogy miért nem kerül fel az igazolványra a birtokosának vércsoportja is, Bode kijelentette: a vércsoport megállapítása bármilyen egészségügyi intézmény számára mindössze néhány másodpercbe kerül.

Elmondta azt is, hogy az okmány tulajdonosának nemére vonatkozó rubrikát a „gen” kifejezéssel fogják jelölni az igazolványon. Érvei szerint ez az uniós szabályozásban szereplő „gender” kifejezés román megfelelője. „De viták elkerülése érdekében a vonatkozó kormányhatározatban egyértelműsítettük, hogy a gen alatt férfit vagy nőt értünk” – tette hozzá Bode.

Az augusztus 2-án elindított kísérleti program keretében 5000 kolozsvári lakos számára bocsátanak ki elektronikus személyi igazolványt.

(Nyitókép: Borsi Balázs)

Kapcsolódók

Kimaradt?