Elektronikus személyi: visszatérnek a „sex”-hez, és trikolór is lesz

Módosítják az új személyigazolványt, a „gen” kifejezés helyett visszatérnek a korábbi „sex” kifejezéshez, és feltüntetik a nemzeti trikolórt is, jelentette ki a Digi24 hírtelevíziónak a belügyminisztérium lakosságnyilvántartó főosztályát vezető Cătălin-Aurel Giulescu.

A változatatásokra azután kerül sor, hogy az új, külföldi utazásra is feljogosító, valamint egészségügyi kártyaként is funkcionáló elektronikus személyi kísérleti változata vitát váltott ki. Mint írtuk, a „gen” (nem) megnevezés és a trikolór hiánya miatt kritikát kapott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Románok Egyesülésért Párt (AUR) részéről is.

Giulescu leszögezte, hogy az egyszerű, chip nélküli személyi igazolványon szerepelni fog Románia címere, trikolórja, a himnusz első két versszaka, az Atheneum épülete és a máramarosi népviseletre jellemző öv is. Az elöljáró hozzátette, hogy évente két változatot is tervezhetnek a személyigazolványból.

Mint hangsúlyozta, a grafikusok már dolgoznak azon, hogy a román trikolór az elektronikus személyin is megjelenjen, bár ez nem könnyű, a kártya ugyanis tele van biztonsági elemekkel, és nehéz helyet találni a nemzeti jelképnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?