Súlyos vétség miatt szankcionáltak két bírát
Fegyelmi büntetést szabott ki csütörtökön a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Ioan Fundătureanu és Costin Andrei Stancu idén januárban négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a volt minisztert egy 2019 decemberében történt, két halálos áldozatot követelő közúti baleset ügyében. Az elsőfokú bíróság korábban három év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá, számolt be az Agerpres.
A CSM csütörtöki közleménye szerint a két bíró a büntetés súlyosbításakor kifejezetten hivatkozott Chițoiu ügyvédeinek magatartására, többek között arra, hogy a védők bírók kizárását indítványozták, az Igazságügyi Felügyelethez fordultak és bizonyítási indítványokat terjesztettek elő.
A testület hangsúlyozta, hogy az ügyvédek magatartása miatt nem súlyosbítható a vádlott büntetése, mivel ez sérti a büntetőjogi felelősség személyes jellegének és a büntetések törvényességének alapelvét. A CSM szerint a bírák nem egyszerű jogértelmezési hibát követtek el, hanem tudatosan, súlyosan és menthetetlenül megsértették a büntetőjog alapvető szabályait.
Ioan Fundătureanut ezért az ítélőtáblai bírói fokozatából törvényszéki fokozatba sorolták vissza, Costin Andrei Stancunak pedig egy évre 10 százalékkal csökkentették a fizetését.
A CSM hangsúlyozta, hogy a fegyelmi eljárásban nem vizsgálta a kiszabott büntetés megalapozottságát vagy az ítélet törvényességét, kizárólag a bírák eljárását értékelte.
Daniel Chițoiu 2019. december 26-án volt érintett egy közúti balesetben Argeș megyében. Egy szemtanú szerint autójával áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy másik gépkocsival. A balesetben a másik autó 82 éves vezetője életét vesztette, utasa pedig súlyosan megsérült és később meghalt.
CSAK SAJÁT


