Súlyos baleset Kolozs megyében: három férfi kórházba került, miután két autó összeütközött

Három férfit szállítottak kórházba pénteken, miután két személygépkocsi összeütközött a Kolozs megyei Magyargorbó településen. A sérültek közül kettőt a katasztrófavédelem munkatársai szabadítottak ki a roncsokból. A baleset helyszínén a közúti forgalom teljesen megbénult.

A baleset Magyargorbó területén történt, a két érintett járműben pedig két utas a roncsok fogságába esett.
Összetörtek az autók | Fotó: Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség
„A mentőcsapatok két férfit emeltek ki a járművekből, mindketten eszméletüknél voltak és kommunikáltak a mentőkkel. Azonnali orvosi ellátásban részesültek, majd kórházba szállították őket. Egy harmadik férfi, akinek sikerült önerejéből elhagynia a megrongálódott autót, szintén orvosi ellátást kapott, és őt is kórházba szállították” – idézi a Kolozs megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség közleményét a News.ro.

A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ Cluj) közlése szerint a forgalom teljesen le van zárva a DJ 108C jelzésű megyei úton. A járművezetők az alábbi alternatív útvonalakat vehetik igénybe:

  • Kolozsvár felől Egeres (Aghireșu) irányába: a DN 1J úton Magyarkapus (Căpușu Mare) felé, majd a DN 1/E60-as úton.
  • Bánffyhunyad (Huedin) felől Kolozsvár irányába: a DN 1J vagy a DN 1/E60-as úton, illetve az A3-as autópályán Magyarnádas (Nădășelu) és Egeres felől.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?