Sportolói utalványokat kaphatnak a klubokhoz leigazolt ifjú sportolók

Döntő házként fogadta el szerdai ülésén a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely 2023. január 1-jétől „sportolói utalványokat” biztosít a kluboknál leigazolt gyerekeknek és ifjú sportolóknak. A voucherekkel sportfelszereléseket, táplálékkiegészítőket vásárolhatnak a sportolók, illetve rehabilitációs kezeléseken vehetnek részt sportbalesetek után.

A tervezetet 237 támogató szavazattal, 18 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház. A javaslat a testnevelésre és sportra vonatkozó 2000/69-es törvényt egészíti ki, és kimondja, hogy a havi juttatásban csak a bejegyzett sportklubok keretében, szervezett körülmények között sportoló kiskorúak és ifjak jogosultak.

Illusztráció forrása: Facebook/Sportolimpia

„A sportolói utalványok kizárólag Románia területén használhatók fel, és az adott sportágra jellemző sporteszközök és felszerelések, táplálékkiegészítők vásárlására, a települések közötti szállításra, vagy orvosi rehabilitációs kezelések kifizetésére használhatók” – írja elő a tervezet.

A havi juttatás összege 150 lej, kibocsátását követően egy évig érvényes, és nem helyettesíthető a sportklubok által kínált más juttatásokkal. A törvény 2023. január elsejétől lesz hatályos, a finanszírozást az állami büdzséből, a sportminisztérium költségvetésén keresztül biztosítják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?