Șoșoacă szerint a szuverenista mozgalom elleni támadás a mentelmi jogának javasolt megvonása

A politikai kivégzésére irányuló újabb kísérletnek nevezte Diana Iovanovici-Şoşoacă a legfőbb ügyészség kezdeményezését, amellyel mentelmi jogának megvonását kérte az Európai Parlamenttől.

Keddi sajtóközleményében az SOS Románia párt elnöke hazugságnak nevezte és cáfolta a szerinte idegen érdekeket szolgáló ügyészek ellene felhozott vádjait. „Én csak az igazságot mondtam, amelyet mások el akarnak rejteni. Ha a szuverenitásért, a szabadságért és az igazságért küzdesz, üldözőbe vesznek, megbélyegeznek és fenyegetnek” – fogalmazott az Agerpres szerint.A politikust keddre beidézték a legfőbb ügyészségre, de nem ment el a kihallgatásra | Fotó: Diana Șoșoacă Facebook-oldala

Hozzátette, „a mentelmi jog nem kiváltság”, és a megvonására irányuló kérelem „a románok százezrei által leadott szavazatok” mellőzését jelenti. „Ezek a támadások nem a személyem ellen irányulnak, hanem a szuverenista mozgalom ellen, a globalista rendszert megrémisztő nemzeti ébredési hullám ellen, a románok ellen” – vélekedett.

Az SOS Románia párt elnöke hozzátette, hogy folytatja a harcot „a románokért és az ő gyermekeikért”.

A legfőbb ügyészség Diana Şoşoacă európai parlamenti képviselő mentelmi jogának megvonását kérte az Európai Parlamenttől. A politikust keddre beidézték a legfőbb ügyészségre, de nem ment el a kihallgatásra.

A vádhatóság közleménye szerint jogellenes fogvatartás, népirtásért és háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvános népszerűsítése, fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő eszmék vagy tanok nyilvános népszerűsítése, antiszemita eszmék és doktrínák nyilvános népszerűsítése és holokauszttagadás gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást ellene.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?