Sífutás: hazai és nemzetközi versenyeken is remek eredményt ért el a gyergyószentmiklósi Páll Boglárka
A gyergyószentmiklósi Páll Boglárkát kisgyerekkorában először az alpesi sízés és a torna kezdte el vonzani, édesapja javaslatára tért át a sífutásra, a sportágban pedig már mostanáig is remek eredményeket ért el az ifjúságiak mezőnyében. Időre volt szüksége ahhoz, hogy a jól sikerült sírolleres versenyek után újra megszokja lábán a hagyományos léceket, viszont úgy érzi, megfelelő felkészüléssel formába tud lendülni a közelgő, fontos eseményekre.
Páll Boglárka Gyergyószentmiklóson született 2007-ben. A Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub sífutójaként már jónéhány hazai és nemzetközi versenyen tehette próbára képességeit. Idén márciusban két kategóriában is győzni tudott az országos bajnokság ifjúsági mezőnyében, nyáron pedig egy nemzetközi sírollerversenyen is dobogós lett.
Páll Boglárka óvodás korában figyelt fel a síelés lehetőségére, amikor az egyik barátnője elkezdett alpesi sízni, ezért ő is követte példáját, de a lesiklást egy idő után abbahagyta. Később tornára is járt, ami mellett sízett is, végül előbbi sportágtól elmaradt, édesapja a sífutást javasolta számára, harmadikos kora óta űzi a sportágat.
„Az elején kevesebb versenyem volt, nem volt megterhelő számomra ezekre elmenni. Ahogy nagyobb lettem, kezdett nőni az események száma, végül belerázódtam” – foglalta össze fokozatos fejlődésének folyamatát Páll Boglárka, hangsúlyozva, hogy eddig főleg európai országokban rendezett versenyeken vett részt, januárban viszont a dél-koreai ifjúsági olimpián is próbára teheti tudását.
A fiatal sífutó néhány héttel ezelőtt Szlovéniában, Planicán versenyzett, ahol kezdetben nehézséget jelentett neki a pálya a korábbi esőzések miatt, a második nap viszont már jobban érezte magát, összeségében a 7 és fél kilométeres távon 13. helyen végzett, sprintben pedig 23. lett.
A szezon kezdete előtt Páll Boglárka remek eredményeket ért el sírollerben is, ez a sportág ugyanis nyáron pótolja a sífutók havas felkészülését és segít formában tartani őket.
„Amikor a szezonban először jöttünk sízni, az volt a nehéz, hogy a lécek sokkal hosszabbak, egész nyáron görsível dolgoztunk. Néhány napig olyan volt, mintha elölről kellett volna kezdeni a sízést. A görsí hossza az egy métert sem éri el, a sílécek pedig magasabbak, mint mi, nehéz volt újra megszokni őket” – tért ki a visszaszokás nehézségeire Páll Boglárka.
Decemberben a romániai hóhiány és a versenyprogram miatt külföldi helyszíneken készülnek társaival, igyekeznek a lehető legjobb formába kerülni a folytatásra. Elmondása szerint az elmúlt eseményeken volt arra példa, hogy kihozta magából a lehető legtöbbet, de nem minden esetben sikerült úgy teljesítenie, ahogy szeretett volna. Eddig is sokat készült edzőjével az ifjúsági olimpiára, de a hátralevő hetekben még inkább oda fogja tenni magát, hogy a legjobb formájában versenyezhessen.
Ahogy a többi téli sportágról, a sífutásról ugyanúgy elmondható, hogy a fiataloknál és a felnőtteknél is viszonylag kicsi a hazai mezőny. Páll Boglárka a sportiskolánál kipróbálta a biatlont is, de úgy gondolta, túl késő már számára versenyszerűen elkezdeni a sportágat, hiszen a lövés kevésbé ment jól neki, mint a sífutás.
„ A célom egyértelműen minél jobb eredményt elérni az ifjúsági olimpián, viszont egyelőre nem tudom belőni, hányadik helyen tudnék a képességeim alapján végezni, minden országból a legjobbak lesznek ott. Eddig Romániából rajtam kívül egy fiú tudott kijutni a versenyre, tehát ketten vennénk részt rajta. Remélem, jól fogok tudni teljesíteni” – fogalmazta meg a jövő év eleji megmérettetéssel kapcsolatos céljait Páll Boglárka.
CSAK SAJÁT