banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Románia jelenleg 400 ezer szálláshelyet tud biztosítani menekülteknek

Románia jelenleg 400 ezer szálláshelyet tud biztosítani menekültek számára, az Ukrajnából érkezők közül azonban egyelőre kevesen folyamodnak menedékjogért a hatóságokhoz – nyilatkozta vasárnap Raed Arafat.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője ellátogatott a Tulcea megyei Isacceára, ahova komppal érkeznek Ukrajnából a háború elől menekülők. Az újságíróknak elmondta, az illetékes hatóságok adatbázisa szerint országszerte több mint 400 ezer szálláshelyet tartanak számon menekültek számára, beleértve a szállodákban, különféle otthonokban, sporttermekben stb. kialakítható szálláshelyeket is.Fotó: gov.ro

Nagyobb igény esetén ennél is több helyet tudnak biztosítani, egyelőre azonban az Ukrajnából érkezők közül kevesen folyamodnak menedékjogért, a legtöbben továbbmennek más országba, rokonoknál szállnak meg, vagy maguk gondoskodnak a lakhatásukról – magyarázta.

A DSU vezetője méltányolta a menekültek fogadásának jó megszervezését Tulcea megyében. Az isacceai határátkelőnél már kialakítottak egy sátortábort, ahol az Ukrajnából érkezett nők és gyerekek várakozhatnak, amíg adataikat feldolgozzák, és a nap folyamán újabb sátrakat fognak felállítani a menekültek ideiglenes elhelyezésére – mondta Arafat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?