RMDSZ: a 14 év alatti gyerekek is vehessenek részt a biztonságos kerékpáros eseményeken
Szabó Ödön oktatási és nevelési szakember, RMDSZ-es képviselő törvénymódosító javaslatot iktatott a közúti közlekedési szabályozás módosítására. A javaslat értelmében a 14 év alatti gyermekek kizárólag szülő vagy kijelölt felnőtt kíséretében, valamint a szervezők és a hatóságok által előírt biztonsági szabályok betartásával vehetnének részt kerékpáros rendezvényeken.
„Jelenleg a 14 év alatti gyerekek gyakorlatilag ki vannak zárva azokból a közösségi kerékpáros eseményekből – például a Critical Mass-jellegű rendezvényekből –, amelyek közúton zajlanak. A hatályos szabályozás ugyanis még szervezett keretek között, rendőri felügyelet és szülői kíséret mellett sem teszi lehetővé a részvételüket. Ezen a túl szigorú és a valós élethelyzeteket nem kellően figyelembe vevő szabályozáson szeretnénk változtatni” – idézi az RMDSZ közleménye a politikust.
A probléma a civil szervezetekkel folytatott egyeztetések során került elő: jelezték, hogy a jelenlegi előírások indokolatlanul korlátozzák a családok részvételét a biztonságosan megszervezett kerékpáros programokon. A Szabó Ödön által kidolgozott és az RMDSZ által iktatott törvénytervezet kizárólag hivatalosan engedélyezett, szervezett és megfelelő biztonsági feltételek mellett zajló kerékpáros eseményekre vonatkozik, tehát nem jelent általános felmentést a közlekedési szabályok alól.
A javaslat értelmében a 14 év alatti gyermekek kizárólag szülő vagy kijelölt felnőtt kíséretében, valamint a szervezők és a hatóságok által előírt biztonsági szabályok betartásával vehetnének részt ilyen rendezvényeken.
„A sportnak és a mozgásnak közös élménynek kell lennie a családok számára, nem pedig olyan tevékenységnek, amelyből a gyerekeket kizárja a törvény. Ha egy kerékpáros esemény szervezett keretek között, megfelelő felügyelettel és biztonsági előírások mellett zajlik, akkor a gyermekeknek és a családoknak is lehetőséget kell biztosítani a részvételre” – hangsúlyozta Szabó Ödön.
Az RMDSZ szerint a módosítás hozzájárulhat a gyermekek egészséges életmódjának ösztönzéséhez, a közlekedési nevelés erősítéséhez, valamint a közösségi sportprogramok és a családbarát civil kezdeményezések támogatásához.
CSAK SAJÁT