Pozitív drogteszt, negatív véredemény: négy sofőr kapta vissza a jogosítványát

Két és fél hét alatt 27 gépkocsivezetőnek lett pozitív a drogtesztje, adta hírül az Agerpres.

Az erről szóló sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése óta négy gépkocsivezető kapta vissza a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványát, miután a vérvizsgálat nem igazolta tiltott szer jelenlétét a szervezetében - nyilatkozta szerdán a román rendőrség bukaresti közlekedésrendészeti osztályának egyik illetékese.Fotó: Román Rendőrség

Radu Gâtan sajtótájékoztatóján elmondta, a közlekedésbiztonságról szóló 84-es sürgősségi kormányrendelet hatályba lépésétől, azaz június 29-től hétfőig 27 gépkocsivezetőnek lett pozitív a drogtesztje. Közülük 23 esetében a vérvizsgálat igazolta a tiltott szer jelenlétét a szervezetben. Négy esetben negatív lett a vérvizsgálat eredménye, ezeknél a sofőröknél bizonyos gyógyszerek eredményezték a pozitív gyorstesztet. Utóbbiak a keddi nap folyamán visszakapták a jogosítványukat - mondta Gâtan. Hozzátette, a vérvizsgálat eredményét valamennyi esetben kevesebb mint 48 órán belül megkapták az igazságügyi orvostani intézettől.

A kormány múlt héten módosította a 84-es számú sürgősségi rendeletét, az új előírások hétfőn léptek életbe. Ezek értelmében ha a vérmintán végzett laborvizsgálat eredménye negatív vagy nem készül el 72 órán belül, a sofőr visszakapja a pozitív alkohol- vagy drogteszt vagy a tesztelés megtagadása miatt bevont jogosítványát. A 72 napos határidőt a vérminta levételétől számolják.

Kapcsolódók

Kimaradt?