Piranhát találtak a Sebes-Körösben

Két nagyváradi lakos talált rá a vöröshasú piranhára a város központjában levő Centenáriumi híd környékén – közölte az eBiohreanul.ro portál.

A piranhát (piráját) szerda reggel találta meg a két horgász, akik a Centenáriumi híd környékét tisztították meg a szeméttől, elmondásuk szerint a hal már a víz tetején lebegett, amikor észrevették. Szerintük azért pusztulhatott el, mert a víz hőmérséklete az előző éjszaka tíz fok alá esett.

Fotó: ebihoreanul.ro

A Bihar Megyei Környezetőrség megerősítette a felfedezést és riasztotta a többi illetékes intézményt, hogy vizsgálatot indítsanak az ügyben. Többek között azt is kiderítenék, hogy ki dobta bele a halat a a folyóba, illetve hogy vannak-e még piranhák, amik a honos halakat veszélyeztetnék.

A vöröshasú piranha Dél-Amerikában őshonos faj, amely az édesvizeket kedveli, az általa igényelt vízhőmérséklet 15–35 Celsius-fok körüli. Sever Șerbănescu, a Bihar Megyei Környezetőrség igazgatója szerint veszélyes lehet, ha meghonosodna a Körösben vagy a Pece termálvizében, mivel ez komoly következményekkel járna a patak élővilágára nézve. A piranha nagyon agresszív és nagyon falánk. Ha elszaporodnának, az nagy veszélyt jelentene, mert felfalnák a többi halat” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?