Petíciót indított az Agent Green Tánczos Barna leváltásáért

Petíciót indított az Agent Green Tánczos Barna leváltásáért, arra hivatkozva, hogy a környezetvédelmi miniszter „nem a természet érdekeit képviseli”.

Erről a zöld szervezet elnöke, Gabriel Păun beszélt hétfőn a RFI-nek. Bejelentésének előzménye, hogy a környezetvédelmi minisztérium olyan törvénymódosításon dolgozik, amelyik lehetővé teszi a hatósági beavatkozást egy medve lakott területen való felbukkanásától számított 24 órán belül.

A minisztériumi ismertetésekor Tánczos Barna üzent a medvék védelmét zászlajukra tűző civil szervezeteknek, köztük az Agent Greenek is. Többek között kijelentette: a jogszabály-módosításra azért van szükség, mert a „az egyes felelőtlen zöldek által szétkürtölt mágikus megoldások” nem mindig alkalmasak az emberi élet védelmére.

Erre replikázott a rádiónak nyilatkozva Gabriel Păun, azzal vádolva Tánczos Barnát, hogy a vadászok érdekeit képviseli medveügyben. Szerinte igenis működnek a miniszter által ironikusan „mágikus megoldásnak” nevezett modelljei az ember és a medve együttélésének.

Emlékeztetett arra, hogy a Kovászna és Hargita megyei hatóságok képviselői az Agent Green segítségével még Yellowstone parkba is eljutottak. Az Egyesült Államokban a medve és az ember együttélési modelljeivel ismerkedtek, és azt ígérték, hogy hazatérésük után meghonosítják Székelyföldön az elsajátított módszereket.

„Jelenleg a minisztérium megtagadja ezekeknek az intézkedéseknek a finanszírozását, a vadásztársaságokat segíti inkább trófeavadászatok megszervezésébe. (….) Ezért petíciót indítottunk a miniszter leváltására” – jelentette ki az Agent Green elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?