Perelni készül a kormányt Ludovic Orban az időközi helyhatósági választások kitűzésének elmulasztása miatt

A közigazgatási bíróságon készül beperelni a kormányt Ludovic Orban, amiért elmulasztotta kiírni az időközi helyhatósági választásokat azon a több mint 40 településen, amelyekeb megüresedett a polgármesteri tisztség vagy feloszlatták a helyi képviselőtestületet.

A PNL-ből kilépett Orban új pártot alapított | Fotó: AgerpresAz ellenzéki Jobboldal Ereje (FD) – korábbi nemzeti liberális párti (PNL) kormányfő – elnöke pénteken a Facebook-oldalán emlékeztetett: az Állandó Választási Hatóság (AEP) már a múlt évben értesítette a kormányt arról, hogy vezető nélkül maradt több helyi önkormányzat. Ennek ellenére az akkori Cîțu-kabinet nem írta ki a törvényben előírt 90-napon belül az időközi választásokat az érintett településeken. „A választások kiírásának elutasítása a legsúlyosabb csapás a demokráciára” – írta a politikus.

A pártelnök közölte: pénteken iktatott egy panaszt a kormánynál. Ha pedig a Ciucă-kabinet továbbra sem fogadja el az időközi helyhatósági választások kiírásáról szóló határozatot, akkor a közigazgatási bírósághoz fordul ebben az ügyben. A bíróságtól kérni fogja azt is, nyilvánítsa semmisnek azokat az iratokat, amelyeket a 90 nap eltelte után írtak alá az érintett önkormányzatok megbízott vezetői.

Kapcsolódók

Kimaradt?