banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Példás pedagógusokat díjaztak az országos magyar tanévnyitó ünnepségen

Az idei esztendőben a küküllődombói unitárius templomban tartották meg a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét. Áhítattal, köszöntő beszédekkel és ünnepi műsorral készülődtek az egybegyűltek az új tanévre.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a történelmi magyar egyházakkal együttműködve mintegy tíz esztendeje szervezi meg a magyar iskolák országos tanévnyitóját. Miután tavaly a koronavírus-járvány miatt online keretek közé szorultak, idén az ország minden részéből érkeztek oktatáspolitikai szakemberek, közéleti szereplők, tanfelügyelők, iskolavezetők, pedagógusok a rendezvényre, amelyen üzenni kívántak az érintetteknek az idei, továbbra is a bizonytalanság övezte tanévkezdés kapcsán.

Fotók: Erdély TV

Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke kiemelte: „Azt szeretnék üzenni, hogy a hivatástudatunknak, hivatásunknak eleget téve, tudjuk folyamatosan segíteni a kollégáknak a munkáját, ezt kívánjuk tenni, mint ahogy ezt eddig is tettük, de természetesen ezen megváltozott körülmények közepette is, amit a különböző fajta oktatási módok tesznek lehetővé, ebben az esetben is ezt szeretnénk megvalósítani.”

A 2021-es esztendő az újrakezdés éve, azonban a szabadság késélen mozog, nem tudni, meddig tart a jelenléti oktatás – nyilatkozta a tanévnyitó kapcsán Péter Ferenc, a Maros Megye Tanácsának elnöke. Kiemelte: „Bizakodom és reménykedem abban, hogy lesz rá lehetőség, hogy ezt a tanévet ne kelljen szigorításokkal befejezni, és bízom abban, látva a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséget, ezt a nagyszerű, lelkes csapatot, amely a magyar oktatásban dolgozik, hogy igenis, ezt a kihívást teljes erőbedobással fogja venni, és megtesznek mindent azért, hogy a gyerekeink minél jobban felkészüljenek a jövőre, minél jobban felkészüljenek az életnek a különböző kihívásaira.”

A tanévnyitón sor került a Pedagógus Szolgálati Emlékérem ünnepélyes átadására is. A kitüntettek Maros megyei pedagógusok voltak: Albertini Zoltán, dr. Bálint István, Murvai Éva Imola, Soós Katalin és Stan Ágota Irma.

Az ünnepségre a küküllődombói általános iskolások zenés-irodalmi összeállítással készültek.

Kapcsolódók

Kimaradt?