Pártelnökök párbaja a közösségi médiában: ki a felelős, ha elvesznek az uniós pénzek?

Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke arra kérte Marcel Ciolacu miniszterelnököt, hogy „sürgősen” magyarázza el, mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy elkerüljék az 1,1 milliárd eurós veszteséget, vagyis az uniós helyreállítási mechanizmus keretében felfüggesztett összeg elvesztését. A miniszterelnök válaszában hangsúlyozta, a problémákat a PNL kormányon lévő képviselőivel fogják megoldani, és felszólította Ciucăt, hogy vállalja a felelősséget, hiszen ő is részese a döntéseknek.

A vita a kormánypártok vezetői között a közösségi médiában zajlott. Az alaphangot a liberálisok adták meg, akik arra kérték a kormányfőt, hogy adjon magyarázatot az Európai Bizottság által kifogásolt problémák orvoslására tett intézkedésekről.Korábbi fotó: Agerpres
„Amit a Bizottság bejelentett, egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amit Ciolacu nyilvánosan elmondott nekünk a PNR-ból származó pénzek elvesztésének kockázatáról (...) Arra kérem, hogy sürgősen magyarázza el, mit fog tenni annak érdekében, hogy Románia ne veszítse el a PNR-ből származó mintegy 1,1 milliárd eurót” – írta Nicolae Ciucă egy Facebook-bejegyzésben. Ciucă arra kéri Ciolacu urat, hogy álljon elő egy világos tervvel a PNR még hátralévő mérföldköveinek teljesítésére. A szociáldemokrata válaszára nem sokáig kellett várni, Ciolacu azzal vádolta a PNL elnökét, hogy ellenzékiséget színlel.

„Ciucă úr, most először szégyellem magam, hogy válaszolnom kell önnek. Ez az ellenzéki cirkusz senkinek sem segít. Még önnek sem! A románok mást várnak egy államférfitól. Először is felelősséget. És mindaz, amire a Bizottság hivatkozik, olyan dolgok, amelyek az ön mandátuma alatt történtek” – írta Ciolacu a Facebookon.

Mint megírtuk, az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta kedden az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem előzetes értékelését.

Az EB közleménye szerint Románia teljesítette a harmadik kifizetési kérelemhez rendelt hat célkitűzést, illetve a 68 mérföldkő közül 62-t. Hat mérföldkő nem teljesült, ezek az állami vállalatok irányításának reformjához, közlekedési beruházásokhoz és a mikrovállalkozások adórendszerének reformjához kapcsolódnak.

A mechanizmus szabályainak megfelelően a nem teljesített mérföldkövekhez rendelt összegek kifizetését felfüggesztik, és a harmadik kifizetési kérelemmel igényelt összegnek csak egy részét kaphatja meg az ország.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?